VÉLEM ÉN

Ezzel szemben Kazahsztánban a kazahember havi átlagfizetése 600 USD. Így már érthető a magyarember kijelentése „a józan ész” birtokában, miszerint „az embernek keletre kell utaznia, ha otthon akarja magát érezni”. (Nem, nem vicc.)

A moziban egy asszony ül mellettem – orosz vagy lengyel, nem veszem ki jól, mert csak suttogva szól a kislányához –, a kezében nagy csokor virág, és vetítés közben egyszerre csak rázni kezdi a zokogás. Meggyilkolt hozzátartozójához kellett érkeznie...

A kalandos meséket előbb Angliában kapta szárnyra a siker, majd az Egyesült Államokba repítette. A Life magazin azt írta, Kennedy elnök kedvenc olvasmánya is Bond: az Oroszországból szeretettel (1959).

Arra a kérdésre, hogy ha valaki megtámadná Magyarországot, beszállnának-e a védekezésbe fegyverrel vagy másként, az összes párt hívei közül a fideszesek válaszoltak a legkevesebben igennel. Tessenek ezen elgondolkodni.

Amikor rombolásról beszélek, nem lehet nem észrevenni, mit művel ez a hatalom. Hogy nagy erőkkel res­taurálja a Horthy-időket, ugyanakkor lépésről lépésre bontja el, például az ’56-os emlékeket. Emlékezzünk csak Nagy Imre szobrának kitelepítésére...

Ez a külpolitikai irány nem vezet sehová. Nemhogy Románia, de még Csehország is fontosabb külkereskedelmi partnerünk ma, mint Oroszország – és hova jár ki a külügy- és külgazdasági miniszterünk az ukrajnai háború kitörése óta szinte kéthetente?

Orbánnak még az is belefér, hogy pont abban a Grúziában legyen Putyin bábja – ezt amúgy, így, magyarul a fejéhez is vágták Tbilisziben –, aminek kapcsán még az utolsó posztszovjet imperialista agressziót elítélő nyilatkozatát megfogalmazta 2008-ban...

Abban igaza van, hogy az agymosásnak nagyon sok károsultja van nálunk, de őket úgysem tudja meggyőzni. Különösen akkor nem, ha ugyanazt képviseli, mint a Fidesz. Akkor miért is szavaznának rá, hiszen az eredeti mindig jobb, mint a másolat.

De hogy Kompország marad-e évezredes álmainál, és kitart a Nyugat mellett, még nem dőlt el. Az még a most győzelmi zászlót lengető kormányfőtől is függ. Na meg attól, hogy a magyar népnek van-e elég ereje szembeszállni vele.

A jelek arra utalnak, hogy a költő és kabarészerző Gábor Andor vette először nevére a nagy hírre vergődött közmondást. A leleményesen bugyuta szöveg először 1916. február 12-én hangzott el a budapesti Király Színházban.