Demény Péter: Mondta a kandallónak

Az Agatha Christie-krimik színészek és rendezők nemzedékeit ihletik meg: minden rajzásnak meg kell teremtenie a maga alakjait. Szükségünk van arra, hogy egy tojásfejű, nárcisztikus ember, aki folyton a szürke agysejtjeit emlegeti, megjelenjen  előttünk.

Lakatos Péter: A farizeus Donald Trump

Ily módon immár nem az Egyesült Államokra hárul a felelősség, hogy határozzon a retorziók ügyében. Ennélfogva az az EU dolga, hogy kihasználja a washingtoni engedélyt, és nyomás alá helyezze a két renitens miniszterelnököt, Orbánt és Ficót.

Bolgár György: A „pacek” hete

A Tisza párt nem többkulcsos adórendszert vezetne be, hanem adójóváírást, és nem emelné az adókat, hanem csökkentené. A számokat Magyar és a párt vezető gazdasági szakértője ismertette is. Azokból még Orbán sem tudja kiszámolni az adóemelést.

Hargitai Miklós: Kálmán, hol vagy?

Amit biztatásként előadott („mostantól mindenki tegyen meg mindent, amit tud”), ugyanaz, amit Kálmán bá’ a maga sokkal keresetlenebb stílusában, de örök érvénnyel úgy fogalmazott meg: "Legalább harcoljatok, a k…va anyátokat, ha már focizni nem tudtok!"

Lakner Dávid: Charlie Kirk halála sokakból kihozta a legrosszabbat

Ahogy manapság mindenki, úgy ő is biztosra vette a saját igazát. Azt szerette, amikor ő cáfol meg másokat. A kommentmezőkben zajló, posztmodern politika a hitvitákról szól, a véleménybuborékok erősítéséről. Nem mintha korábban az aranykort éltük volna.

Batka Zoltán: Kötcse után

A kötcsei pódiumon azt demonstrálta a rendszer luxuskirálya, hogy vele már csak radikalizálódni lehet. A történelem már számtalan ilyen amorális, saját egzisztenciális érdekeiért hazáját, népét szemrebbenés nélkül feláldozó szerencsejátékost produkált.

Bártfai Gergely: Kísértethistória

Két klasszikusuk, a Tizenkét szék és az Aranyborjú folytatását, az Osztap Bender-trilógia záró regényét már nem írhatták meg. Egyik örökifjú sem érte meg a negyvenedik születésnapját: Ilf tébécében halt meg, Petrov elesett a honvédő háborúban.

Csutak István: Mi a jó isten bajod van, kicsi barátom?

A lányok a bentlakás ablakaiból WC-papírt görgettek le. A műszaki egyetemista fiúk lent meggyújtották a papírszalagokat. Éjféltájt indultak el az éneklő diákok Bukarest belvárosa felé. Az éneklők csoportjához egyre több diák csatlakozott.