VÉLEM ÉN

Közben Magyarország feje felett alakul az új Európai biztonsági rendszer, a Nyugat feladta az Oroszország integrációjáról szőtt ábrándjait, új vasfüggöny épül az agresszív katonaállammá züllött Oroszországgal szemben. Orbán és a Fidesz valahol, valamikor...

Magyart olyan közutálat övezi, hogy esélye nincs. Márki-Zayt nem utálták ennyire, és történelmi vereséget szenvedett. De Magyart ez sem zavarja, mert neki csak a pénz kell. Az pedig meglesz. Azok az emberek juttatják hozzá, akiket mindennél jobban gyűlöl.

Még a mélytengerek torz lakói is a fény felé törnek, akár életük árán is, hogy Atlantisz dicsőségét lássák, magyarázták a történetmondók, és a költők verseket írtak, amikben szomorú sellők és eltökélt szirének epekedtek Atlantisz sárga fövenyei és szigorú sziklái után.

Néhány évvel ezelőtt egyik fiatalabb külügyes kollégám elújságolta, áthelyezték a magyar űrhajós utazásával foglalkozó osztályra. Csak azért ijedtem meg, mondta, mert olyan sietséggel történt az áthelyezés, hogy felmerült bennem, nem engem akarnak-e kilőni az űrbe.

A belügyminiszter és az általa irányított rendőrség egyértelmű üzenetet küldött: vért nem ontunk, polgárháborút nem szítunk. Akiket „szolgálunk” és akiket „védünk”, azokra, konkrétan a „magyar népre” nem emelünk fegyvert, tudniillik a magyar nép mi is vagyunk.

Közeledik a fordulópont, amikor a NER másodvonala is úgy gondolja, hogy a korrupt és tolvaj felsővezetés, vagyis az első száz család bűnös és felelős a dolgok és az ország félresiklásáért. Ők semmiképpen. Láttunk már ilyent 1989-1990 során, van mire emlékezni.

A luxikapitány nem enged, pedig térdepelve könyörög neki a vesztét érző állampárt. És a Főnök tehetetlen. Az O2G kevés dicsőséggel kecsegtetne, nem dobhatja ki a motort a Kocsiból választás előtt, gyalog lassan tudna tovahaladni a putyinizmus útján.

„Közeli rokonságban áll egy a szó szoros értelmében mindenkit elbűvölő kortársával, Weisz Erikkel, akit Houdini művésznéven ismert meg a világ. Az igazság az, hogy Trebitsch senkihez és semmihez sem fogható, teljesen egyedülálló jelenség volt és marad.”

A budapesti büszkeség napjáról a glosszátornak Jane Austen jutott az eszébe, akinek Büszkeség és balítélet című, 1813-ban megjelent regényét az ő megítélése szerint aligha olvasta a miniszterelnök. Idézi a klasszikus regény eredeti címét, a Pride and Prejudice-t is.

Aki belül szabad, az legyőzhetetlen. A legnagyobb szabadság pedig annak felismerése és elfogadása, hogy senki nem más. Egyek vagyunk. Orbán arra építi a hatalmát, hogy ettől az igazságtól elzárja az embereket, leginkább az általa lenézett vidékieket.