VÉLEM ÉN

Aki a Tízparancsolatra hivatkozik, annak illene ismernie a „ne ölj” parancsát is. Ez nem csak a fizikai megsemmisítést jelenti, Krisztus ezzel az ember lelkének és méltóságának megtiprását is tiltja. A kormányzat mostani narratívája azonban az irgalmat öli meg.

Furcsa beszédet mondott Orbán Viktor Mohácson. Nem lennék meglepve, ha utólag cáfolni fogják, hogy elhangzott volna tőle ilyesmi. A kormányfő elismerte, hogy az ellenfél erősebb – utalt ezzel a Tisza Pártra és Magyar Péterre –, de szerinte még sikerülhet a győzelem.

Nincs irigylésre méltó helyzetben a püspökkar és új elnöke. Mit mondjanak erről az egészről? Mert joggal mondja Székely János, hogy az Egyház egyformán távol kell álljon minden politikai párttól – de ha valamelyik ráakaszkodik? És ellopja a „keresztény” jelzőt?

Azt ma már ép ésszel senki nem gondolhatja, hogy a gyermekeknek nincsenek jogaik, vagy hogy az apa, a gazda, a mester, netán az állam tulajdonát képeznék, de jogaik korlátozása, csorbítása, a jogorvoslati lehetőségeik akadályozása mindennapos.

Soha nem bocsát meg a közösség, amelyik bántalmazott. Mert az a kéz, amelyik nem ütött, nem tudja, nem is akarja tudni, mit tett a másik. A megerőszakoltak, az éhezők, a szegények, a gyerekek, a cigányok, a lányok: hisztisek, tolvajok, túlérzékenyek, lusták.

A társadalom, amely naponta lépi át a határokat, sérti meg családtagjait, ahol a norma a bántás, a sértés, az udvariatlanság, az érzéketlenség, áldozatok tömegeit termeli. Súlyosabb esetekben az emberi lényegtől fosztanak meg gyerekeket, felnőttek tömegeit.

Az egyik legjobb pesti blueskocsma kistermébe érkeztek a rokonok, a barátok, a kollégák és a tanítványok. Harminchárman jöttek el, és nagyjából három csoportot alkottak. Az egyik asztalnál az osztálytársak ültek, a másiknál a kollégák, a harmadiknál a rokonok.

Nem a mi elhatározásunk, hogy kihez van közünk, és az sem, hogy kit szeretünk – a szeretet és a „köz” nem döntés kérdése, hanem valami sokkal rejtélyesebb dologé. Hogyan formál meg a történelem, milyen történetekben kerülünk egymás mellé...

Egy sepsiszentgyörgyi fórumon valaki azt kérdezte Lázár Jánostól, hogy milyen érzés volt kezet fogni egy körözött háborús bűnös diktátorral, amely kézen, nem mellesleg töméntelen vér szárad. L. J. azt mondta, hogy neki nincs joga felülbírálni az oroszok választását...

Az aranytojást tojó tyúk nem brüsszeli hókuszpókusz, sem kijevi szemfényvesztés, hanem magyar csoda. A hit és az akarat csodája. Ahhoz, hogy egy tyúk aranytojást tojjon, nagyon-nagyon hinnie és akarnia kell. És a magyar tyúkok ezt teszik: akarnak, hisznek és tojnak.