VÉLEM ÉN

Mit gondolnánk erről az országról, miután napvilágot lát a hír, hogy a közpénzen, jókora felárral beszerzett, de fel nem használt állami tesztekből 5 milliárd forint értékű mennyiséget semmisítettek meg 200 ezer forint ráfordítással?

– Ez a baj veletek. Mindig csak a saját hasznotokat nézitek, de áldozatot a nagyobb, közös jóért, azt nem hoznátok. Csak röpködtök össze-vissza a golyózáporban, és azt hiszitek, ezzel minden le van rendezve. Mit kezdjek most ezzel a rengeteg teszttel?

Kedves barátaimat arra kérem, hogy gondolják át az Orbán-rezsim és a hazai politikai és közállapotok leírására használt eufemisztikus szakkifejezéseiket... Van ennek a rendszernek megbízható neve!

Aznap délután pedig a pekingi külügyminisztériumban hivatalosan közölték sajtóattasénkkal: megvonták a tudósítói működési engedélyemet és nemkívánatos személynek nyilvánítottak a Kínai Népköztársaságban...

A teszteket nem azért vették, hogy megvédjék a magyarok életét, hanem azért, hogy valaki már a beszerzésnél keressen néhány milliárd forintot. Aztán adódott, hogy további milliárdokat lehet keresni a teszt felhasználásával, ezért nem ingyen adták, mint a „rothadó Nyugaton”.

Hát nincs egy gerinc specialista szakorvos a századnyi személyzetben, aki figyelmeztetné, hogy lassan eltöri a gerincét (GERINCÉT?? Höhö! Tréfa volt, még ha komisz is ) a ráerőltetett golyóálló kevlár mellény , annyira homorít szegény?

Kálmán Erika, a Mediaworks új vezetője a Népszabadság hóhérainak egyike volt. Hosszú a közreműködők sora – Mészáros Lőrinctől Heinrich Pecináig –, és ő az adott kategórián belül még a tisztességesebbek közé tartozott (a hozzá tartozó munkaügyi kérdések relatíve korrekt lezárásában)...

"A szerelem olyan ajtókat tár fel a fiatalokban, olyan forrásokat fakaszt, melyről legtöbben nem is tudták, hogy ott szunnyadt a testükben! Ez az erő, mint az áradó folyó jön, és a pattanásos legénykét átalakítja."

És itt álljunk meg egy pillanatra. A hölgy vagy végtelenül cinikus, vagy irgalmatlanul buta. A fogalmat ugyanis Hitler vezette be a II. világháború idején.

Hárman voltunk különösen jóban: Heller Ági, Laci és én. Nagymaroson, a teraszon ülve, minden évben napokon át ordítottunk egymással: hangos filozófiai viták, még hangosabb nevetések, politizálás, privát életünk, múltunk és jelenünk...