VÉLEM ÉN

Az idei húsvét főleg a szenvedésről szólt, s egyelőre nem látjuk a tragédia végét. Putyin csak az erő szavát érti meg, nincs alternatívája Ukrajna felfegyverzésének, nem lehet magára hagyni a függetlenségéért harcoló népet.

A koronavírus-járvány demonstrálja, miért nem érdemes a világgazdaság jelenlegi integrációs szintjén országok elleni háborúkat indítani. Nemhogy egy államot, de egy nagyobb várost is globális kockázat a termelés leállásával járó külső sokknak kitenni.

A politikai-diplomáciai értelemben vett szolidaritást Ukrajnával pedig ott szabotálja el a kormány, ahol tudja. Lapít, sunnyog, kétértelmű üzenetekkel operál, próbálja megúszni azt is, amit már végképp nem lehet.

Arra sem érzett rá az elemzők bölcselete, hogy Budapest, amely nincs hermetikusan elrekesztve a valós információktól, és a lakossága nem a nyomor kiszolgáltatottja, lényegében egységben Orbán ellen szavazott. Erre a kidobásra ítélt ellenzéki összefogásra.

"Szóval nagy a riadalom! Lehet, hogy eszükbe jutott, hogy hamarosan kifüggesztem a Bazilika kapujára a 95 pontból álló téziseimet, akárcsak annak idején Luther Márton.”

Az ukránok egyszer már átéltek egy hasonló népirtást, a harmincas évek elején, bár vita zajlott arról, valóban genocídium történt-e. A holodomor népirtássá minősítéséhez tehát évtizedeknek kellett eltelniük.

- szóval bemegy ide az emitt is nárcizmusába beletekeredett-belecsavarodott ellenzéki, hogy legalább ellenzékivé tegye a hithű kormánypártiságot, hangulatpiktorként ellenzéki színt kever a fideszes alapszínhez, hadd örüljön a buborék -

Nincs értelme külön pártpolitikai kampányokat folytatni. A legrosszabb forgatókönyv lenne, ha a két év múlva esedékes európai parlamenti választásra külön készülnének, csak mert ott nem kötelező együttműködni.

Mind a mai napig meg vagyok győződve arról, hogy a fidesz meghekkelte az előválasztás második fordulóját és jelentős szerepet játszott abban, hogy Márki-Zay Péter lett az ellenzék közös miniszterelnök jelöltje.

Az immár beláthatatlan következményekkel fenyegető hazai önpusztítás következtében döbbenten tapasztalom magamon: máskor fontos - és valóban fontos - dolgok pitiáner jelenségekké olvadnak számomra és már szinte hidegen hagynak...