Bajor Andor: Szembekötősdi

Védencünknek emberi joga van ahhoz, hogy a siralomházban is visszataszító egyéniség legyen. Szépen állnánk, ha egy gyilkost nem azér tpusztítanának el, mert gyilkos, hanem azért, mert olyan a képe, mintegy gyilkosnak.

Garzó Ferenc: Személyi kultusz: emblémák és látszatok

Ami Putyint illeti, azok, akik jóval az említett korszakok után születtek, hajlamosak bizonytalankodni azzal kapcsolatban, hogy Putyin agresszor vagy áldozat, s hogy hazájában diktátornak számít-e vagy jóságos atyuskának.  

Hargitai Miklós: Szívhang

A becsületbe annak a beismerése is beletartozik, hogy időnként nem nekünk van igazunk. A kereszténység azt jelenti, hogy a felebaráti szeretet nem csak egy értelmetlen szókapcsolat, áldozatvállalás nélkül.

Németh Péter: Az ő háborújuk

Nem véletlen, hogy a Fidesz is követeli: Oroszország haladéktalanul és feltétel nélkül vonja ki csapatait. Jaj, bocsánat, összekevertem: ez 2008-ban, Grúzia letámadása idején történt. Aztán, egy évvel később, Orbán Viktor megismerkedett Vlagyimir Putyinnal…  

Bolgár György: A magyar siker hete

Az európai vezetőkhöz intézett beszédében Zelenszkij a szankciók támogatását és alkalmazását, a kereskedelem korlátozását és fegyverek átengedését kérte, márpedig ezek közül egyik sem teszi hadviselő féllé Magyarországot.

Beck Tamás: Zavar a választói tömbben

Ki gondolta volna néhány héttel ezelőtt, hogy Orbán Viktor választási győzelmét egy váratlan világpolitikai esemény sodorja majd veszélybe? Mégis így történt. A vesztett ügyekhez való vonzódás rokonszenves jellemvonása lehet egy…

Kőszeg Ferenc: Várjuk már, várjuk az új magyar csodákat

Kőszeg Ferenc blogja az Átlátszón Részlet az írásból A Heti Világgazdaság szerzőpárosa (Windisch Judit és Nagy Iván László) nyomban a beszédek elhangzása után Orbán beszédét „lezseren magabiztosnak”, Márki-Zayét „erőltetetten optimistának”…

Zelki János: Egy kis magyar senki monológja

„Nem szégyelled magad, Zelenszkij?" „Éppen ugyanabból az amerikai kottából beszélsz és hergelsz, mint a magyar baloldal politikusai. „Fejezzétek be végre a hazám belerángatását a háborútokba!” „Elzongorázzam, hogy megértsd, Zelenszkij?”

Lendvai Ildikó: Rúdtáncos

Valaki az oszlop tetejére erősített egy fazék pacalt. Azé lehet, aki a leggyorsabban felmászik érte. A nemes versenyben Németh Szilárd 1. a V jellel saját várható győzelmét jövendöli, 2. a V jellel mutatja, hogy velő is kellene bele.