Horváth Gábor: Csúnya új világ

Ha a háború megvívásából kimaradunk is, a következményeiből semmiképp. A világkereskedelem viszonylag gyorsan újradrótozza magát, de az életünknek ehhez több időre lesz szüksége. Először is, oda a biztonságérzet és a jövőbe vetetett hit.

Hegyi Gyula: Egyik sem náci

Neonácik elvben persze Oroszországban is léteznek. A jelcini időkben nagy hangon provokáltak és szerveződtek. Putyin viszont kemény kézzel leszámolt velük, vezetőik eltűntek a lágerekben és a börtönökben.

Lakatos Péter: Előrehozott végkifejlet

A politikusok adott esetek megoldásában szívesen hivatkoznak a “tűzoltómunka” szükségességére, figyelmen kívül hagyják, hogy eltérően tőlük, a hivatásos tűzoltók szakmailag előzetesen felkészültek a gyors beavatkozásra.

Zöldi László: Van-e még járvány?

Egy fiatalember mondott is valamit, amit csak azért nem idézek, mert inkább csodálkozást fejezett ki, mint kocsmai kultúrát. Mégis bogarat ültetett a fülembe, vajon van-e még nálunk Covid-járvány. Meguntuk?

Szamosi Endre: Amerikai igazságszolgáltatás, 1927

A sorsát egyre tudatosabban vállaló forradalmár monumentális alakja, s a megpróbáltatásokba belerokkanó, majd a halállal megbékületlenül is szembenézni képes társa szuggesztív erővel kel életre általuk.

Batka Zoltán: Számháború

Szóval nagy levegő, elszámol tízig. Tárgyszavakban: az orosz-magyar barátság élharcosa, Szijjártó Péter felügyelte kijevi külképviseletünk úgy tupírozta fel a menekültszámokat, hogy a jelek szerint még az ukrán teherautósofőröket is menekültnek vette.

Vargha János: Ukrajna letámadása, Magyarország feltámadása

„Ma a térségben meghatározó nagyhatalmaknak nem érdekük a Kárpát-medence egysége. A helyzet azonban változhat, és miközben úgy tűnik, az Egyesült Államok jó úton halad saját maga ledarálása felé, más hatalmak emelkedhetnek föl és juthatnak szerephez

Lendvai Ildikó: Amiből ki kell maradnunk

„Várjuk őket!” - üzeni készségesen Orbán a NATO csapatoknak. Istenem, legfeljebb hülyét csinált a tegnap még ezt hevesen elutasító Szijjártóból. Hja, meg kell azért a miniszteri fizetésért dolgozni. Putyin majd kivételez a hűséges baráttal...

Lang Alex: Ezt tudta mondani a saját szájával

Csak az a különbség, Vitya, hogy te egy napot nem dolgoztál jogászként, a színész veled ellentétben a színészetéből élt. És a végére egy saller neked, Vitya! A színésznek is van jogi diplomája. Ehhez neked nem kellett volna mást tenned, mint ellenőrizni a tényeket.