KÖZAKTUÁL

Nem lehet jog­alap a köztéri berzenkedésre akkor, ha ilyen előzmények vezettek el a mai naphoz. Készséggel elhisszük, hogy Magyar Péter szembesítésének stílusa nem szívmelengető, de határozottan az az érzésünk, hogy nem a szívme­lengetésnek van itt az ideje.

Gyurcsány így intézte a múlttal való szembenézést: “Az őszödi beszéd politikai lényege éppen az a felismerés, hogy a politika nem ígéret és osztozkodás. Nem népámítás”. Orbán így elemzi a múltat: “Soros-világ + Brüsszel + ukránok + multinacionális cégek = vereség”.

Orbán a vereséget sem magyarázza, inkább megszenteli. Úgy viselkedik, mint aki elbukás helyett ideiglenesen visszavonult a Sínai-hegyre, hogy onnan újabb kőtáblával térjen vissza, rajta a parancsolattal: „Ne lopj – kivéve, ha stratégiai ágazat.”

Valódi alternatíva/kihívó híján a „lemondás” nem a felelősségvállalásról szólt, előre megrendezett legitimációs játék volt: a vezető felajánlja a fejét, a hűséges bázis pedig megvédi őt. Ez a fajta csúsztatás alapozza meg a „megújulás” álságos narratíváját.

A lehetséges harmadik út túlmutat a választási politikán: a szigetek megőrizhetik az autonómiájukat, és fokozatosan olyan helyi közösségekké fejlődhetnek, amelyek nem egy párt végrehajtó szervei, hanem a helyi társadalom szervezett vélemény-integráló testületei.