Később visszaengedték Marosvásárhelyre, de 1978-ban, miután nyílt levélben tiltakozott a kisebbségek romániai bánásmódja ellen, újra Karánsebesre küldték, sőt, ismeretlenek az autójára is rálőttek.
Tény, hogy bensőséges viszonyt ápolok Markó Béla szövegeivel, azok nekem otthonosak és, miközben a költőt és a politikai esszék íróját soha nem választanám két személyre, a költővel magával még külön is szívbéli viszonyt ápolok.
Időről időre Romániában is zavart keltenek amikor népszámlálások időszakában indítványozzák, hogy önálló nemzetiségként ismerjék el a székelyeket. Ez egy régi szekus trükk...
A szervezők lemondták Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, a magyrországi ellenzéki 2022-es közös miniszterelnök-jelöltjének kolozsvári közönségtalálkozóját. Feltételezhetően a járvány miatt...
Vagy mondhatnám a Székely Nemzeti Tanács nemzeti régiókról szóló kezdeményezését, amit későn kezdett támogatni a Fidesz, és első határidőre nem jött össze a szükséges aláírásszám sem. Én amúgy kezdettől támogattam.
„Nézzük meg, hogy Franciaországban, Németországban, Ausztriában sokkal magasabb az átoltottság, de Magyarországon is, ahová mi büszkén szoktunk tekintgetni, és ahonnan divat átvenni dolgokat. Ebben az esetben ez nem valósult meg."
A globális nyugatnak materiális értelemben soha nem ment ilyen jól. Azt látjuk azonban, hogy a válság, az spirituális válság, metafizikai válság, ha szabad így mondani egy politikus részéről. Mert nem azért vagyunk válságban, mert nincs mit enni!
A legfelháborítóbb és legvisszataszítóbb természetesen a kaján káröröm, a döglött oroszlán rugdosása; erről ismerszik meg a nagy jellem! Az „objektív ellenérvelő”, akit nem kavar fel érzelmileg a brutalitás, hiszen az – és ezt jól sejti – csak eszköz.
„Kedves Barátaink! A Népszabadság halott. Magyarország legnagyobb baloldali lapja élt hatvan évet. A Népszabadság egy előre megfontolt, szándékos gyilkosság áldozata lett.” „Ne higgyenek azoknak, akik azt állítják, hogy a Népszabadságot nem politikai okokból szüntették meg!
Az utóbbi hónapok fejleményei inkább azt jelezték, hogy a magyar kormány antidemokratikus politikájának, legfőképpen lélekölő gyűlöletkampányának és a sajtóval való bánásmódjának, a Népszabadság megszüntetésének bírálata volt az ok.”
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.