VERS/ZENE

Olyan kevés köze volt a mindennapi világhoz, olyan idegen volt az antropomorf földön, amennyire ember lehet, vagy talán nem is lehet, és éppen itt, ez által ért bele, úszott bele lénye a táborok nem antropomorf végítéletébe, abba, ami túlesik a felfoghatón.

Lapozza Isten fent a mennyben
utolsó ítélet előtt,
akár egy irdatlan nagy könyvet,
a házsongárdi temetőt.

3500 embert engedtek be egy-egy fordulóra. A korlátozások ellenére az Eurovízió volt a koronavírus-járvány kitörése óta a legnagyobb közönség előtt megtartott rendezvény Európában.

A diktatúra / Azzal is gyilkol, hogy belélegzed, hogy élsz, / Hogy egyik nap jön a másik után és mindegyik ugyanolyan, / Hogy meghízol és nem ismersz magadra a tükörben, / Mert az is ő, ahogy utálod, ahogy ellenállsz, / Míg történeted köré az éjszaka írja / A fényregény egyik lehetséges befejezését / Vörös köddé enyésző csillagaival.

1956. október 22-én koncertet adott az Erkel Színházban. Egyes vélemények szerint magával ragadó, lelkesítő hangulatú zenéjével hozzájárult ahhoz, hogy másnap felrobbanjon a forradalom lángja.

Csak a bátor, a büszke az kell nekem, ő kell, őt szeretem, ki érzi a földet, tapintja merészen a görcsös, a szörnyü Medusa-valóság kő-iszonyatját s szól: «ez van», «ez nincsen», «ez itt az igazság», «ez itt a hamisság», s végül odadobja férgeknek a testét.

Igen, a szeretet van. Nem lesz, és talán
nem is múlik el. Ha esetleg van Isten,
ő sem ér hozzánk. Nem üt meg soha,
nem fogja meg a vállunkat. És persze
nem ölel magához. A szeretet ilyen.
Nem szűnik meg, és nem keletkezik,
bár úgy tűnik néha. De csak hullámzás.

Színésznőként Milva Luciano Berio operáiban és Bertolt Brecht darabjainak adaptációiban is szerepelt, valamint különböző tévésorozatokban. Öt évtizednyi előadóművészet után, 2010-től visszavonultan élt.

„Réaumur grófja a nevem,
s szakadjon rátok átok!
Szolgáljátok csak szüntelen
Celsiust, renegátok!”