VERS/ZENE

A versnyelv szikár ereje. A stiláris elegancia és az egzisztenciális súlyok. Képek, szószerkezetek, hangnem és hangulat. És a szelíd szeretet-központúság – mely képes kényelmetlen didaxis nélkül aranyport előállítani, úgyszólván rozsdából.

Ieri în Paris se furișase Toamna, / Pe Saint Michel se strecura la vale, / În caniculă, pe sub frunziș tăcut / Și m-a-ntâlnit în cale.
Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé / S Párisból az Ősz kacagva szaladt. / Itt járt, s hogy itt járt én tudom csupán / Nyögő lombok alatt.

„Zsidóságomat soha sem tagadtam meg, »zsidó felekezetű« vagyok ma is (…), de nem érzem zsidónak magam, a vallásra nem neveltek, nem szükségletem, nem gyakorlom, a fajt, a vérrögöt, a talajgyökért, az idegekben remegő ősi bánatot baromságnak tartom és nem »szellemiségem« és »lelkiségem« és »költőségem« meghatározójának.”

A Kővadászok a hűség fiai, / Közéjük állni: sem dics, sem botorság. / Ti, akik valaha pipacsok voltatok, / Tudjátok, milyen egy vérben ázó ország.
Talán még annyit: ez itt nem vetés, / Ez az egyszerű, kedves lándzsaerdő. / Amikor még pipacsok voltatok, / Nem tudhattátok: ez a kor is eljő.

kit várjon a boldogság kék tengerén egy bárka, kit viszont a vácrátóti köztemető árka, kinek jusson éppen elég hely az isten tenyerén, Budafokon, Budaligeten és Mátraterenyén, Békésbe’ és Hevesbe’, s ki menjen a levesbe.

a jóhiszemű mit sem sejtő oltyán altisztnek megtetszett a „fülbemászó” melódia a zenekarnak amely túlnyomórészt székely bakákból állott nem is kellett tanítani ment az mint a miatyánk

azóta robog a vonat, / időnként kiszállna a kor / kicsit sétálni valahol, / egy hűs fasor, egy ódon tér – / de meg nem állunk semmiér

Üllő s kalapács közt akit így gyötörnek, / Nézze, hogy  a nyájjal rendre szétgörögnek?// Néz ében-éj szemével nagyúr – Bethlen Gábor, / Néz, mireánk néz üszkös századából.