VERS/ZENE

A távolság már mérhetetlen. / Csak a közelség mérhető. / Itt nyugszik a névtelen gyermek, / méhed újuló temető. / Egyszer két lábra áll a csend, / nyüszítve mond hetet-havat, / hogy szabadságra ment a rend, / s békétlenségünk csak kamat.

Anyai nagyapai dédapja Áprily Lajos költő, műfordító, anyai nagyanyja Jancsó Adrienne előadóművész, anyai nagyapja Jékely Zoltán író, költő; édesapja Péterfy László szobrász, édesanyja Péterfy Lászlóné Jékely Adrienne magyartanár...

Vagy aludtál-e sátorában a lángoló nő üstökének? És húnytad-e már szemedet le, látva egy vérző, hűs narancsot?

hogy elmeséld az elmesélhetetlent e történelmi atavizmust a génekben fennmaradt horda-ösztön kiélését... az embertelenségnek ezt az államközi színtre vitt üzelmét

Álnok vagy, szkizofrén, provinciális / s hazug. Opportunizmusod csigája / hány szovjet elvtárs nadrágján mászott fel! / Rendszerint nem hiába. // A szabadság csodaszarvasát űztük / négyszáz éve. De ki fut most utána? / Te érted el. Szívós vagy. Egy országot / toltál át Ázsiába.

„Tudom, hogy meg kell halnom. Egy óriási feladat előtt állok, s majd én is túlesem rajta, mint annyi millió ember a világteremtés óta. Ez a gondolat minden napomat gyászossá és ünnepélyessé teszi.”

A tréfákban Karinthy mindig partner volt. Havas Gyula temetésén pukkadoztak a nevetéstől, amiért Osváth Ernő beszédében valamilyen oknál fogva a még élő Tóth Árpádot akarta elbúcsúztatni.

A cím az öntudat működésére utal (tehát nem pusztán az öntudat szó szinonimája), pontosabban arra a folyamatra, melynek során a tudat önnön tudatosságára ébred. Bergson óta tudjuk, hogy több ez, mint puszta ráció, az intuíció legalább ilyen fontos része ennek a folyamatnak.