Mentés másként: Veronika kendője

Szent Veronika (görögül: Bereniké) ókeresztény szent, a hagyomány szerint az a jeruzsálemi jámbor zsidó nő, aki a Golgotára vezető úton – a 6. stációnál – kendőjével Jézus vérző-verítékező arcát letörölte. Csodálatosképpen Krisztus arcképe rajtamaradt a vásznon. Az ’eredeti’ lentörölközőt a Vatikánban őrzik.

sötétKAMRA (3)

sötétKAMRA (3)
Mottó: A sötétkamrát azért találták ki a fotográfusok, hogy a fény túlzott agressziója nélkül, zavartalanul létrehozhassák azokat a látványelemeket, amikből egy-egy jó fotográfia felépül. Az Új Hét szándéka szerint a…

Vetró Artúr: Művészet, műértés, műkritika

Az emberiség nem egyszer esett át sorsfordulókon, maga mögött hagyva civilizációt, kultúrát, hogy új civilizáció és kultúra építésébe kezdjen. Megrázkódtatások nélkül ez soha sem történhetett, bármilyen hosszú periódust ölelt is fel időben ez a forduló. A kortárs — perspektívájából adódóan — mindenkor hajlandó az általa megélt valóságot a legfontosabbnak, legtragikusabbnak ítélni.