LÁTVÁNY

A Benelux államok városaiban az a csodálatos, hogy lépten-nyomon kisebb-nagyobb múzeumokba, tárlatokba, művészeti galériákba, műalkotásokba botlunk, amelyek között remekművek is akadnak.

Huszonöt évet töltött Budapesten, sikere volt, haladt előre, egyre több helyre hívták kiállítani, jelentős kollekciókba kerültek munkái, szülővárosa és annak környéke mégis hazavonzotta. Azóta is az itteni realitást festi a maga sötéten láttató, morbidan is nosztalgikus, iróniájában is lírai, bizonytalan lebegést sugalló, egyéni módján.

A fotórészleg egyik faláról Irving Penn amerikai fotóművész (sz. 1917) döbbenetes alkotása tekintett velem farkasszemet, amely két perui gyermeket - testvéreket - ábrázol, valahonnan a legalsóbb néprétegből, akik a maguk személyiségének önkéntelen tudatában, ha mezitláb is, de a legnagyobb méltósággal néznek a fotográfus szemébe,.

A ma­kett több nézetben kétséget kizáróan Brâncuși szellemét sugall­ja, amit a szobrász művé­nek, a márvány ovoidnak az ott szereplő fényképe is igazol. Tervezőjének célja – tudatos kísérlet az építészet és a szobrászat egységbe olvasz­tására.

Mert stílusának lényege ugyanaz maradt, mert a stílus nem ujjgyakorlat, nem kísérletezés, a stílus a megtanulhatatlan, az egyedi, az, ami énünkből a legjobb.

Milyen kár, hogy ennyire kívül esik a kolozsváriak útvonalain! Ez az első és késő bánat, miután nagy nehezen eljutottunk Kovács Zoltán új, mozaikjához, mely a diákváros étkezdéjét díszíti. Aztán a látvány feledteti velünk egy időre, hogy nem osztozunk minden kolozsvárival...

A szobrász az emberi értékeket akarja értelemmé sűríteni – a szobrászat metaforáival. Így történelmi alakjaiban a látvány intenzív életérzést sugárzó gondolattá hevül. Az Anyaság lírai kirobbanásaiban pedig anyag, forma, szerkezet, tartalom – költészetbe torkoll.

Nevezték őt posztimpresszionistának, posztnagybányai festőnek, ami lényegében azt jelenti, hogy tovább érlelte, fejlesztette az impresszionista és nagybányai mesterek tapasztalatait, eredményeit. de a saját, semmi mással össze nem téveszthető útját járta.

A várakozás hálás téma a fotósnak, hiszen nyugodtan kivárhatja a megfelelő látványhoz szükséges alkalmas pillanatot. Ilyen szempontból az állomások jelentik az egyik legfontosabb vadászterületet, bár valamikor ajánlatos volt a vasút környékét elkerülni a fényképezőgéppel bánni szándékozó polgárnak, mert könnyen hivatali titkok alattomos megszerzésének gyanúja vetődhetett rá.

A fantasztikus realizmus iskolája és a szürrealizmus irányzata között azonban alapvető különbség van. Az előbbi nem a tudatalattira összpontosítja a figyelmét, nem akar sokkszerű meglepetést okozni.