LÁTVÁNY

Nevezték őt posztimpresszionistának, posztnagybányai festőnek, ami lényegében azt jelenti, hogy tovább érlelte, fejlesztette az impresszionista és nagybányai mesterek tapasztalatait, eredményeit. de a saját, semmi mással össze nem téveszthető útját járta.

A várakozás hálás téma a fotósnak, hiszen nyugodtan kivárhatja a megfelelő látványhoz szükséges alkalmas pillanatot. Ilyen szempontból az állomások jelentik az egyik legfontosabb vadászterületet, bár valamikor ajánlatos volt a vasút környékét elkerülni a fényképezőgéppel bánni szándékozó polgárnak, mert könnyen hivatali titkok alattomos megszerzésének gyanúja vetődhetett rá.

A fantasztikus realizmus iskolája és a szürrealizmus irányzata között azonban alapvető különbség van. Az előbbi nem a tudatalattira összpontosítja a figyelmét, nem akar sokkszerű meglepetést okozni.

Hány éves korában tűnnek el a művész neve mellől az „ígéretes", a „tehetséges" és a „fiatal" jelzők? Senki se mondhatja meg dátum szerint. Gyakorlatilag akkor, amikor – fölöslegessé válnak.

Haller egy olyan Szatmár megyei sváb faluból, Mezőteremről származik, amelynek római katolikus templomában figyelemre méltó képzőművészeti értékek találhatóak bécsi, budapesti műhelyekből. Nem lepne meg az sem, ha kiderülne, hogy az őshazában több felmenője dolgozott már hasonló területen: követ faragtak, oltárképet festettek, színes üvegablakokat készítettek.

Bartha Árpád termelési képe, amely köpeci bányászokat ábrázol a bányába leszállás előtt, kétszeresen szerencsés a vonalas technika alkalmazása révén: egyrészt erős folthatása jól érvényesült az Ifjúmunkás már akkor sárgásszürke, erősen farostos oldalain, de tartalmilag is kifejezte azt a végletes világot, amely a műszakba menőkre, illetve az onnan felfelé igyekvőkre vár a bányában.

A bárónak roppant kalandos élete volt (egyszer majdnem albán király is lett belőle, de szerencsére még idejében meggondolta magát és visszalépett a felkéréstől), ám ez mit sem változtat azon, hogy üveglemezei, fotódokumentumai felbecsülhetetlen értékűek és ezért antologikusan idézendők, amikor csak lehet.

Márton János, Zetelaka népe nevében, végigsüvegelte Ko­lozsvár, Udvarhely képzőművészeit és megkérte szépen: ad­nának a most avatásra kerülő kultúrházuknak egy-egy fest­ményt, szobrot. Adtak.