LÁTVÁNY

Elekes Károly festő évekkel ezelőtt készült emlékfotója bizonyosan 1990 után készült, mert az újság, amit a néne kézben tart, annak előtte még nem létezett - annak a százados vágynak a beteljesedéséről szól, ami a falu emberében mindig megvolt: messzire látni.

Tanulmányainak, épületeinek összessége tanúskodik amellett, hogy mennyire téves lenne őt a „zsákutcába jutott szecesszió“ képviselői közé sorolni. Mindig elítélte azt a művészetet, amelynek „... semmi köze nem volt az élethez. Az élethez, mely pedig valamikor a maga megszépítésére, meggazdagítására hívta azt életre“

Művésszé válása a mesebeli szerencsés kisebbik fiú sorsa. Édesapja, a gyergyóalfalvi asztalosmester már érett fővel, családos emberként döbbent reá, hogy tulajdonképpen a festészethez lett volna, lenne kedve.

„Fészekrakó" – családalapítót jelent, és a kifejezés tökéletesen illik Gaál Andrásra, aki a főiskola elvégzése után, 1959-ben, a csíkszeredai tanárkodást választotta. Tudta-e akkor, hogy nemcsak a szó szerinti értelemben vett családot alapít Csíkszeredában, hanem – az évek folyamán – művészcsaládot is...?

Amíg Kotál Henrik emléktáblája mintegy beépül a falba – néhány betüt átfestettek feketére és úgy hagyták, szerintem eredetileg az aranyozás se volt rajta –, addig a többi kiemelkedik, „kilóg belőle”, szinte vetélkednek abban, hogy melyik hívja fel hatásosabban magára a figyelmet.

A felvétel G.I.B. Balfour tengerészhadnagy (Királyi Flotta) műve, aki 1937-ben a HMS Carlisle hajó fedélzetén kikötött Tristan da Cunha szigetcsoport mellett, valahol az Atlanti Óceán kellős közepén, Dél-Amerika déli csücske és Afrika déli része között.

Az utóbbi évtizedekben a kivitelezési technikák jelentős bővülésével a grafika szinte korlátlan ábrázolási lehetőségek bir­tokosává vált, és míg egykor hamu­pipőke volt a képzőművészetek csa­ládjában, immár rangos helyet vívott ki magának.

Az egykori Abaúj-Torna vármegye központja ma már jóindulattal sem mondható magyar településnek, hiszen közel negyedmilliónyi lakosából a 21. században 7000-nél is kevesebben vallották magukat magyarnak.

1938 novemberében a The National Geographic Magazine akkori legújabb számában bizonyos Dorothy Hosmer bőséges fotóanyaggal tüzdelt útirajzban számol be arról, mily kalandos utat tett meg azokban az években Romániában, méghozzá kerékpáron...

Ki ez a nagy varázsló? 1862-ben látta meg a napvilágot apró, kis grúz faluban. Élete vége felé néhány hivatásos festő is érdeklődni kezdett művészete iránt, ám ez az érdeklődés nem változtatott a sorsán. 1918-ban mindenkitől elfeledten halt meg: még sírhelyét sem ismerjük.