LÁTVÁNY

„Szerencsésnek tartom magam, hogy még filmre is dolgozhattam, saját kezemmel hívtam elő a felvételeket. A saját ötleteim alapján kísérletezhettem a filmhívások során” – vallja katalógusában Erdély Bálint Előd.

Gellért Sándornak a református gimnázium tanulójaként az akkoriban Szatmárnémetiben dolgozó Mohy Sándor volt a rajztanára. Saját bevallása szerint nem dühöngött benne a festői tehetség, ezért — és főleg a karakteres, könnyen rajzolható arca miatt — általában ő volt a modell.

– Ön szerint, mi az egyszerűség titka? – Rengeteg munka, tépelődés, próbálkozás. Csak így lehet eljutni a formák kvintesszenciájához. Hat éve foglalkoztat a Pillangók meg az Apa és fia ciklus, ám úgy érzem, még rengeteg kísérleteznivalóm van rajta.

Miért éppen a tizenhetedik század hozta magával a nápolyi festészet fellendülését, hiszen a vidék teljesen kívül rekedt a reneszánszon? A válasz abban a széles körű akcióban rejlik, amely a nápolyi templomok, kolostorok renoválását irányozta elő...

Köztudott, hogy a jó alkotás címe csak arra jó, hogy megnevezéssel kiemeljen, egyébként szűkíti a jelentésvilágot. A kép sokkal több annál, mint amennyit egy cím összefoglalhat. A szántóföld mögött egy ország rejlik, egy csillag mögött a világűr.

Ha jól belegondolunk, kicsit merésznek tűnik a feltételezés, hogy a szatmári Székesegyház eredeti szobrait velencei művész készítette, de ha tudjuk, hogy bécsi, müncheni, tiroli stb. festők, szobrászok munkái láthatóak Nagymajtényban, Felsőbányán, Kaplonyban, Nagykárolyban, Máramarosszigeten, Szatmárnémetiben és még hosszan sorolhatnám, akkor már mindez nem is olyan valószerűtlen.

A képet szemlélve tulajdonképpen 1964-et írunk, s a bukaresti Dorobanti sugárút egy részét látjuk, ha elindulnánk a kép baloldala irányában, akkor hamarost a Dorobanti térre jutnánk, majd onnan még tovább, az RTV stúdiójáig...

A nő megjelenítése Bitay Zoltánnál rögeszme és ideál; lehet mitológiai alak (faun társaságában üldögélő nimfa) vagy szélben hajladozó fiatal lány, a termékenység méltóságát és erejét magában hordozó anya vagy bánattól megtört asszony.

Mindig belülről nézte, tette magáévá a világot. Nem filozofált, hanem közvetlen emócióval beszélt az emberről, oly módon, hogy műveinek tömörsége, szűkszavúsága egyben a legtisztább esztétikum hordozója.

Miért éktelenítjük el falvainkat ipari szabvány szerint készült városi vaskerítésekkel, amikor a népi motívumokkal díszített kerítés, ablakrács, egy kis utánajárással épp úgy hozzáférhető és nem is drágább?