Az öngyilkos merényletekért börtönbüntetést letöltők családja „mártírnyugdíjat” kap: minél hosszabb a börtönbüntetés és minél több zsidót ölt valaki meg, annál több pénzt kap családja.
Izrael miniszterelnökének szavai aggodalomra adnak okot és hiába védi magát azzal, hogy nem a civil lakosság lesz az izraeli hadsereg célpontja Gázában, az ártatlan emberek halála elkerülhetetlen.
„Bagatellizálás és fanyalgás volt a domináns reakció erre a vitára, illetve az merült még fel, hogy miként kéne vitázzunk. Nem volt egy konszenzus arra vonatkozóan, hogy a Korunkban vagy a Transtelexen megjelent Németh György-cikk gáz volt.”
Megszületett az államférfi, akinek politikai krédója, mondhatni egész politikai karaktere – nem véletlenül – ’56 szabadságeszményéből táplálkozott, abban gyökeredzett és abból sarjadt ki, mert a rendszerváltó nemzedékhez tartozott...
Ha az Orbán-rendszernek a biológia vagy belső ellentét vet véget, és nem az, hogy a magyar polgárok leváltják és elszámoltatják, akkor megint ugyanazt a hibát fogja az ország elkövetni, mint 1990-ben, amikor a rendszerváltás csak félig elkezdett és befejezett gesztusokból állt.
Fiatal éveimben kialakult értékrendem szerint a legnagyobb dolog, melyért küzdeni érdemes: a tudás, az ember javát szolgáló új ismeretek. Később Hitler megtanított arra, hogy a tudás önmagában, erkölcsi értékek nélkül haszontalan.
„A fogadóirodák által legesélyesebbnek ítélt norvég Jon Fosse az egyik kedvenc íróm. A Reggel és este című kisregényénél nagyon kevés jobb könyvet olvastam. Ennek a néhány könyvnek az egyike a Sátántangó.”
Borzasztóan naiv dolgot fogok mondani, de azzal lennék elégedett, hogy ha a rendszer – beleértve a társadalmat is – végre megmutatná az emberi oldalát, aminek alapja a kommunikáció, előfeltétele pedig a másik megértése.
Az viszont, hogy nem volt még egy olyan magas átlagos IQ-val rendelkező politikai csúcsvezetés, mint a bolsevikoké az 1910-es évek legvégén. Mert hát a tudás nemcsak technikai-technológiai ismeretek birtoklása, hanem ideák és etikák, eszmék és erkölcsök termelésének képessége is.
Kormányunk jókora feladvány előtt áll: úgy kell most politikai haszonra váltani Karikó Katalin diadalát, hogy közben elegánsan, szinte észrevétlenül zárójelbe kerüljenek az előzmények Szputnyikkal, Sinopharmmal, a rendre az mRNS-oltás ellen beszélő Káslerrel, meg a jobboldali nyájba csábítani próbált oltás- és racionalitás-ellenes szavazóblokkal.
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.