A HÉT50

„A rendőrség azt mondja, nyilatkozott Mrs. Risinger, hogy a sörét vizsgálata alapján megállapítható a tettes kiléte. Mrs. Risinger hozzátette: Nem értem, miért vetemedett valaki ilyesmire. A macska mindenkit szeretett, és azt hittem, őt is mindenki szereti.”

A Heltai házaspár reményeit fényesen igazolta az idő, első orvosbotanikai kézikönyvünk kiadása a hazai tudományos gondolkodás és az európai tudományos élvonal összekapcsolódását jelentette, sok tekintetben páratlan értékű munkát segített életre.

Hitelesnek kell elfogadnunk a Fehéregyháza és Héjjasfalva fele útján, az egykori Ispánkútnál felállított zömök emlékoszlop román és magyar nyelvű szövegét: "Itt esett el 1849. július 31-én Petőfi Sándor forradalmár költő, a népek szabadságának harcosa."

Most is elfogadhatónak tartjuk, hogy valaki „szaktekintély” mondjuk a modern irodalomban vagy képzőművészetben, de a szemlék vázlatos ismertetésein kívül nem tud többet Lukács György esztétikájáról.

Fél óra alatt vagy harmincöt-negyven példányt dedikáltam, és minden hivatalos megszervezés nélkül, bizalom alakult ki irántam és a könyv iránt, olyannyira, hogy az egyik vásárló, egy nyugdíjas tanár, a vásárlók nevében, meghatódva mondott köszönetét azért, hogy elmentem hozzájuk

Az intellektuális meghunyászkodásról szólva Titus Popovici gyakran idézi az ókor térképészeinek meghatározását az ismeretlen területekről: „Hic sunt leones.” Itt – mivel nem tudjuk, mi lehet: oroszlánok vannak. Veszélyes terület – veszélyes tematika.

Úgy látszik, az ipari kémkedés már a mesterséges holdakra is kiterjedt. Az évtizedes fejlesztési program által tökéletesített holdacska berendezése nyilván nem érdektelen. Vagy egy űrkutatásban és rádiótechnikában laikus, de annál szenvedélyesebb „gyűjtő” lenne a tettes?

Mi legyen az álláspontom az új költőnemzedék, a „rejtvényszerű” versek íróival kapcsolatban? Hiszek bennük! Hiszem, hogy az idő parancsát követik, még akkor is, ha számomra már nincs mondanivalójuk; ha búcsút is mondanak a trópusoknak...

A századvégi Kolozsvár szellemi életének keresztmetszetéből szétágazó szálakat követve, ha sokszor – talán részlet-voltából kifolyólag – nem is megy végig, a monográfia szerzőjének sikerült elfogni és közvetíteni egy kor hangját abban a vidéki városban, mely ma a romániai művelődés egyik központja.