A HÉT50

Persze, nem állítottam és most sem állítom, hogy a film, amelyről vitatkoztunk, felülmúlhatatlan csúcsteljesítménye a művészi alkotásnak. Mindössze annyiról igyekeztetek meggyőzni, hogy jó színjáték. Az előlegezett némi elfogultságra azonban, úgy látszik, csakugyan szükség van.

Nem kétséges, hogy a grippe-front áttörése nagy jelentőségű győzelem. Az új védőoltás azonban hatástalan a mutánsokkal szemben, s így joggal tartanak attól, hogy az új immunológiai eljárás meggyorsíthatja a vírustörzsekben végbemenő mutációt.

„Az irodalom a társadalmi élet szerves része – írja egy 1934-ben megjelent tanulmányában –, és mint ilyen, alkotóeleme annak a hatalmas folyamatnak, amelyben egyén és tömeg, ember és társadalom, társadalom és természet a maga harcaival és kiegyenlítődéseivel végighömpölyög a tovatűnő évszázadokon.”

Ami már most az egyes ciklusok „prózai” bevezetőit illeti, úgy veszem észre, mindenki bedőlt a tördelésnek: prózának nézte, holott versben vannak, muzsikálnak, ahogy csak Páskándi-vers tud : „jaj, hova ássalak egyszeri kincsem, csöpp zabi testem” (Közérzeteim) – hexaméter ez a javából...

Miközben kételyeinek, bánatainak, kétségbeesésének kifejezést keres és hangot ad, nem csupán saját megmentéséért, de az egész emberiség üdvéért teremt új és új világokat a képzelet birodalmában és örökíti meg bizakodását az emberi szabadság és művészi szépség diadalában.

„A népszolgálat... a művészetben csak ott teremtett világirodalmi értéket, ahol egy nép történelmi-politikai célkitűzései korproblémákként jelentkeztek, és az őket kifejező művész világirodalmi rangú tehetség volt.”

Méltóbb helyet nemigen lehetett volna találni az ünneplésre Madách Imre születésének százötvenedik évfordulóján, mint az ugyancsak ünnepi (száznyolcvanadik!) évadjánál tartó kolozsvári magyar színház színpadát.