A HÉT50

Kisvárosi alanyainknál egy sajátos jelenséggel, a megfogalmazás, a gondolat készen kapottságával találkoztunk. A válaszok gyakran sablonosak, felnőttek szájíze szerintiek.

Vajon Volta, Leclanché vagy Hellesen tudták, mekkora szolgálatot tettek az elem felfedezésével? Valószínű, hogy nem. De ez talán nem is lényeges. Nem szabad lebecsülnünk a feltalálók érdemeit, azonban hiba volna nem beismerni, hogy a XX. század emberének rátermettsége, alkotási kedve nélkül az elem alighanem halva született gyermek lett volna.

Látszólag és főként egészen elvont filozófiai megítélésben magában a kérdésfölvetésben – humanizmus vagy antihumanizmus – nincs különbség az embernek ehhez az alternatívához való mai viszonyulása és bármelyik megelőző kor ezzel kapcsolatos kérdésfölvetése és magatartása között.

A mentőötlet csak 1964 nyarának közepén támadt Britten és Kohne fejében: a kémiai reakció-kinetikával való látszólagos ellentmondás kulcsa abban rejlik, hogy az egér-DNS-lánc hosszában ugyanazon szekvenciák (bázissorrendek) többször megismétlődnek!

Lászlóffy Aladár tért és időt a líra koordinátarendszerébe helyező köszöntőjében azt vetette fel: mi ő ma bennünk? mi lenne, ha Petőfire ébrednénk? „mintha rövid hadiszolgálatra behívták volna a szabadság őrnagyát.”

Különösen indokolttá teszi erre emlékeztetnünk az a tény, hogy állandó olvasótáborunk alakulása még folyamatban van, és a hazai sajtó gyakorlatában, a mienkhez hasonló esetekben, az a jellemző, hogy az olvasók döntő többsége előfizető.

„A népeket békítő szóértésbe mi régóta Petőfit delegáltuk. Ő változatlanul a mi legilletékesebb tolmácsunk. Nemcsak a magyarság jövőjében hitt ugyanis, hanem éppoly lángolóan, vére hullásáig hitt minden nép ügyében is."

A szoboravatást megelőzően 1935. szeptember 19-én a nagyváradi Szabadságban Tabéry Géza cikket közöl, amelyben vallomásosan fejti ki a maga Ady-eszményének korszerű jelentését: „Ady megmaradt tengelynek az idő forgásában"...

Nagy-nagy költői nyelvi teljesítménye után alighogy felvillant, utolsót is lobbant e rendkívüli lélek, de úgy, hogy – a Kriterion Könyvkiadó jóvoltából közzétett – fordításával halhatatlanságot biztosított magának a Kalevalát sok-sok nyelven tolmácsolók tekintélyes sorában.

SOHA még nem olvastam életemben annyit az elidegenedésről, mint ez alatt a három hónap alatt itt Amerikában, de nem filozófusok vagy társadalomtudósok könyveiben, hanem a lapokban, még a legeldugottabb kisvárosi újság vezércikkeiben, még a választási beszédekben is.