A HÉT50

A kötet anyaga kiérlelt tudományos nézetekről, az adatközlés célszerűen megválasztott módjáról vall, s egy olyan tudósi felelősségről, amely az ismeretlen jelenségekkel kapcsolatos tanácstalanságot, töprengést sem rejti el.

Rég ismert tény, hogy az agy nagysága, súlya semmiféle összefüggésben nincs az intelligenciával. Turgenyev 2000 cm3 űrtartalmú koponyája mellett az Anatole France-é „csak“ 1000 cm3 volt. De a neandervölgyi ősemberé sem kevesebb 1550 cm3-nél.

És ez az ugrásra kész, támadni-rontani ágaskodó Duna, melyet mégis megzabolázunk; ismét csak arra int, hogy a vele való harc, a természet megszelídítése, a civilizáció fölépítése – mindennapjaink programja és gyakorlata –: „ez a mi munkánk: és nem is kevés.”

Valaki a mesterembert dicséri, az ismeretlen ablakost, akire már alig emlékszik a lakó. Talán mintha egy kicsit alkudoztak volna vele, talán tojásrántottával kínálták, talán azt is mondta, vele ne alkudozzanak, ő tudja, mit ér a munkája, majd meglátják…

A Küküllő partján, a selyemszövődében az a mester fogad, akit öt évvel ezelőtt, az árvizet követő napokban is fényképeztem. Úgy néz rám, mintha én felelnék a mindent elöntő áradásért. Fénykép: makulátlanul tiszta kék formaruhában dolgozó lány áll a csattogó gép mellett, exportra termel.

Egyedül a vasúti katonai egységeket hívták segítségül. A helyi lakosságot nem akarták igénybe venni, mert annak aratni, kapálni kell a földeken, roppant nehéz körülmények között. A vasútiak vállalták, hogy önnön erejükből megbirkóznak a hatalmas feladattal.

Azon a drámai napon akadtak, akik tétlenül szemlélték az eseményeket: a brassói területrendezési és talajjavítási hivatal öt technikusa – akiket azért küldtek Kőhalomba, hogy mentsék a közös vagyont – nem volt hajlandó a mikrobuszból kiszállni, segédkezni az állatok mentésénél.

Az új cérnagyár – a város egyik büszkesége – kapta az első árhullámot. Már a kora esti óráktól figyelték a vizet, és nem várva felsőbb utasításra, leállították a termelést, és megkezdték a motringok, a csévék ezreinek mentését minél magasabbra – polcokra és gépekre.

A Sütő Andrásról, Panek Zoltánról írt cikkek, vagy a Bajor Andor művészetének, humorának újdonságait feszegető Humor és elégia józan ítéletű bírálót mutatnak. Mégis érdekesebbek itt is az „esszében fogant“ eszmefuttatások

1927-ben írta le Gaál Gábor: „A vidékiességről sok téves dolgot beszélnek. Tévedés például azt hinni, hogy vidéki emberek és vidéki tulajdonok csak vidéken fordulnak elő. Tévedés, mert a vidéki ember és a vidékiesség előfordul a metropolisokban is.”