A HÉT50

Most olvasom az új Brassói Lapok hasábjain, hogy Bartók Béla 1924. október 16-án az említett díszteremben hangversenyezett. Műsorán – saját szerzeményein kívül – Beethoven, Scarlatti és Debussy szerepelt. A közönség viharosan ünnepelte.

Lapjainkban alig találjuk az irodalom irodalmát. Egy-egy recenzió pukkan, némely könyvet levág vagy felmagasztal az a néhány aktív kritikus. És ezzel kész. Jöhet a következő. És a leltárnál kiderül, hogy sok olyan könyv van, meg szerző, akiről egyszerűen nem írunk.

Cserébe könyveiért itt az én új kötetem. A neki dedikált példány. Erre a délelőttre előkészítve. Már nem éri el. Szép halál csak a beteljesülés, de ő még munkát hagyott hátra. Én próbáljam folytatni? Éppen az fáj, hogy öregebb vagyok, s nálam fiatalabbat kell temetnünk. Sok tanítványa volt.

Grass egyetlen művét sem vette fel a listára, így nyugodt lelkiismerettel fejezhette be beszédét a mottóként választott Lichtenberg-aforizmával. Az irodalmi könyvnek és nem saját könyveinek kívánt reklámot csinálni.

A szerző fejtegetéseinek egyik, a tudományos világnézet kialakításának gyakorlata szempontjából igen fontos következtetése az, hogy a társadalmi tudat igaz és hamis formáinak (tudomány, művészet, illetve mítosz) dialektikája sokkal bonyolultabb a „tudomány kontra vallás“ sémánál.

Az új részecske felfedezése – jegyzi meg az Express kommentárja – alkalom lehet arra, hogy a fizikusok kilábaljanak a válságból s új, eredeti ötleteket, „őrült gondolatokat“ keressenek, ahelyett, hogy tovább bonyolítanák, igazítgatnák elméleteiket.

Hogyan készülök például Panteával egy Schubert–Goethe dalestre? Felvesszük a dalt, és aztán három magnóval összehasonlítjuk. Az elsőn vagyunk mi, a másodikon Dietrich Fischer-Dieskau és Gerald Moore...

Abban a bizonyos Gaál-jegyzetben van egy mondat, mely alaposan megizzasztott. Így hangzik: „Eyvind Johnson idézi Oeverland Arnulf svéd költő csodálatos költeményét Guernica bombázásáról. Jól van – válaszolhatják.

– Madách sok mindent zseniálisan előre látott, csak azt nem, hogy nekünk az új színházban nem terveztek süllyesztőt! … Mindegy: ez már nem akadály; néhány hét múlva következik a Tragédia vásárhelyi bemutatója.

Viszonylag ritkán foglalkozik Bretter a kortárs szépirodalommal (az esszé, a kritika kritikájára viszont gyakran vállalkozik), mégis sokat köszönhetünk neki – s ezt most, a kolozsvári irodalmi díj alkalmából el kell mondanunk. Itt és most az egyetemesség igényét tartja ébren...