A HÉT50

A KÖLTÉSZET SZÜKSÉGESSÉGÉT, valóban, nem értelmét és célját, hanem szerves létét az emberi univerzumban: annyi érthető ön- gyötrés és fölösleges rabulisztika helyett, de legalábbis mellett a költészet szükségességét kell újból és újból felfedeznünk.

A rendezői gondolkodás tudatalatti gátlásainak egyik jellemző megnyilatkozása az, hogy fáznak a nagy színésztől, félnek, hogy túlnövi elképzelésüket vagy irányító képességüket, s inkább „merész kísérletezéssel" olyasvalakire osztják a nagy szerepet, akivel szemben nincsenek kisebbrendűségi görcseik.

„Szerintem a filozófiai vizsgálódás – amennyire tapasztalatot szereztem ebben – abból a különös és zavaró lelkiállapotból indul ki, amelyben tökéletes bizonyságot érzünk, anélkül, hogy meg tudnánk mondani, miben is vagyunk bizonyosak."

Mégsem szeretném az érdeklődést a nélkülözhetetlen, de nem lényeges adatok felé fordítani. A Romániai Magyar Irodalmi Lexikon mindenesetre lehetőleg pontos lesz, s ehhez van szüksége minél több munkatársra, jelentős szerepet azonban egy valóban korszerű irodalomtörténeti érték- és összefüggésrend felállításával kíván betölteni.

Az olvasók két alsó rétegét viszonylag könnyű megkülönböztetni egymástól. Annál nehezebb megmondani, hogy kik is tartoznak vagy tartozhatnak a legfelsőbb réteghez. Csak annyit mondhatunk róluk, hogy ők azok az olvasók, akik a múlt és a jelen valóban nagy értékeit keresik, olvassák.

És ha a kilátások ilyen biztatóak, ha erről a megoldásról a szaklapok is egyre sűrűbben beszámolnak, akkor lehet, hogy előbb-utóbb egy másik álmom is teljesül majd. Nevezetesen az, hogy a Kriterion új kiadványaihoz is hozzájutok.

A zene gyógyít, még a szó klinikai értelmében is; a gombnyomásra hallgatott zene is. Csakhogy a gyógyszer egyben méreg is. Vigyázzunk hát az adagolásra! Az elixír ne válhasson toxinná.

Találkoztam olyan rendezővel, aki állította, hogy Mozart műveit kilencven százalékban (!) ismeri, és az egész egy fabatkát sem ér. Ezzel szemben hihetetlen érzékenységgel irtotta ki egy bábzenémből a nagydobot, nehogy szegény gyermekek megijedjenek.

Jó példa erre a valcer, amelyre kezdetben ugyanazt mondták, mint ma a beatre, hogy féktelen, vulgáris, orgiasztikus, és hogy erkölcstelenségre ösztönöz. Ami nem is csoda, mert a párosával összefogózva lejtett valcer polgári tánc volt, plebejus betörés az udvari táncok etikett-szabta figuráinak a világába.