A HÉT50

A kudarcban, a harmincas évek elején, sok minden összejátszott: a fehér terror időszakának írókat rontó és aljasító politikája, féltehetségeket védelmező, díjazó, futtató nagy tekintélyű intézmények, társaságok, a szándékosan nacionalista művelődéspolitikai orientálás...

A képkapcsolás pszichológiai alaptörvénye, hogy ellenállhatatlanul képzettársítást idéz fel a nézőben – írja Balázs Béla – mégpedig automatikusan, akár akarja, akár nem a rendező! Az emberi tudattevékenység egyik alaptörvénye ez.

Amikor a mi vidékeinken kezdték végre felfedezni az abszurd művészet hallatlan igazát, s egyidejűleg azonnal elkezdték hallatlan hamisítását is, akkor Páskándi Géza épp szanatóriumban feküdt súlyos betegen, majd amikor gyógyultan távozott – abszurdként távozott.

Az összvalóság fikcióba emelése helyett a G. A. ú r X.-ben a jövő részletképét festi meg mint az elidegenedés végletes lehetőségét és veszélyét. Ennek sajátos folytatása a Képzelt riport… a jövő részletképeit a jelen részletjelenségeivel helyettesítvén.

Illyés Gyula, Németh László, Déry Tibor nevét a csúcsok jelzéseként említem, Juhász Ferenc, Simon István, Nagy László, Cseres Tibor, Fekete Gyula a derékhadra utal itt, Sánta Ferenc, Kamondy László, Gyurkó László szorosan nyomukban van

...épp csak hogy kijöttünk Gaáltól, hogy elmenjünk a Gambrinusba ebédelni, beszélgetni eltűnt barátairól, Szerb Antalról és Radnótiról, a nagy mesterről, Babitsról, a háború előtt és alatt megjelent román műfordításairól, az angol népdalokról...

A nemzeti és társadalmi mondanivaló költészetében fellelhető összhangja a politikus tetteiben megbomlott, sőt szembekerült egymással, s a belső tusakodásról tanúskodó dúlt arcvonásokat a korán jött halálnak kellett elsimítania.

Persze, mindebből egy sereg dolgot elmondtak, irodalomkritikai szentenciákká fogalmaztak Kányádira vonatkoztatva. De ha nemcsak szép szándékaink, nemcsak elméleteink vannak valamihez, hanem költőink is hozzá, igazán boldogok lehetünk.