A HÉT50

Biztos vagyok benne, hogy egyetért velem Mikes, Kőrösi Csoma, a két Bolyai odébb, és közelebb az időben Orbán Balázs is. Ők a legnemesebb értelemben európai szellemek is voltak, mert haladók és újítók, akárcsak a szecessziós Kós Károly…

A háború utolsó napjaiban vagyunk, drámai fejlemények tartják izgalomban az egybegyűlteket. S Iput arra kérik, kutassa ki és fedje fel, ki ölte meg a falu határában talált német katonát, ő azonban ennek a gondolatát is visszautasítja...

Az élő irodalom történészének tehát sokkal inkább kell kritikusnak lennie, mint más korokkal foglalkozó céhbelijeinek, s műve rangját is az határozza meg elsőrendűen, hogy mennyire fogékony ízlésű, ítélőereje lépést tart-e minden esetben intuitív képességével, végül: értékítéleteit milyen mértékben tudja a jelenség feltárásával alátámasztani.

Tudom, Kővár nem a világ közepe. A tizennyolc centis késsel, vacsora után, beütemezetten gyilkoló – nem írom le a nevét – emberszabású állat sem jellemző másra, mint ősi és örökölt sötétségre. De sajnos azt is érzem, hogy a gyilkos ellenem mosolyog.

Mindnyájan megnéztük a filmet – és elmondtuk kifogásainkat. Gyengébbnek találtuk a könyvnél is, amely közvetlenebb, egyszerűbb, nem ennyire rámenősen hatásvadász. És a tragikusan végződő szerelem történetének filmváltozatát többnyire silánynak éreztük önmagában is.

Erkölcsi állásfoglalása szintén világosan felismerhető: mindent a természet követelményeihez mér és mindenben, ami ezeknek ellentmond, felismeri a komikum forrását.

Sorolhatnánk az érdekesebbnél érdekesebb példákat: háromszáz oldalas könyv, amelyet erőteljesen a mennyezethez kell csapni, mire a fedőlap szétnyílik, és a könyv lapjai hópelyhekként hullanak alá. Tetszés szerinti sorrendben olvasandó.

Ritkán olvastam ilyen szép és hiteles vallomást arról, hogy a művészetben mit jelent megőrizve tovább építeni. Az alkotó ember erkölcsének egyik alapvető problémájáról van szó, arról, hogy a nemzedékek felhalmozott művészi tapasztalatát nemcsak tisztelni, hanem értékelni, hasznosítani kell – nem másolva, de újrateremtve...

A két világháború között a nagy külföldi irodalmak nem kaptak „útlevelet” Olaszországba. Az olasz irodalmat nyomasztotta a fasiszta szellemi autarkia. Hamar felismertem, hogy minden irodalomnak – az olasznak is – szüksége van a külföldi értékek megismerésére.