A HÉT50

A manifesztum, melyet egy század múlva Balassi kiáltott el magyarul, valóban világtörténelmi fordulatot jelentett: az Isten detronizációját és az ember trónra emelését. E hallatlanul merész tettnek az előfeltétele a tudat forradalmi átalakulása.

Méliusz József írja le a Sors és jelképben, hogy Illyés Gyula és Tamási Áron 1942-ben miként állt ki Gyergyószentmiklóson a román földművesek emberi, nemzeti méltósága mellett. Az anyanyelvükön beszélő románokat valaki megszólította, hogy „Beszéljenek magyarul!"

Székelykocsárdon a város deputációja várta, odahaza, az Alsó-vasút pályaudvaron „mindenki” jelen volt, aki „számított”. Szürke zakóban, kicsit fáradtan, de ruganyosan lépett ki a pullmankocsiból. Holbauer üdvözölte: „... Aggodalommal kísértünk messzi utadon, örömmel vártuk kedves leveleidet… Téged az óceán, minket a kétség hullámai dobáltak. Isten hozott!” (Antalffy Endre verset ír hozzá.) Teleki Samu gróf négyes fogatán robogott át „városán”, este pazar banketten ünnepelték.

Az 1760-as években Hell tudományos tekintélye oly nagy volt, hogy az osztrák udvar őt, a bécsi csillagvizsgáló igazgatóját és Sajnovics Jánost jelölte ki a Vénusz 1769-es átvonulásának megfigyelésére.

A kézikönyv első, húsz lapnyi fejezete általános nyelvészeti kérdéseket tárgyal, a második rész, a tulajdonképpeni nyelvtan a hagyományos hangtan, szótan, alaktan, mondattan sorrendben mutatja be a nyelvi jelenségeket. A két rész szervesen kapcsolódik egymáshoz.

Watsont, Cricket és a molekuláris genetika még egynéhány Nobel-díjasát vádolják nyelvi lezserséggel. Valóban sajátos nyelvet használnak, de az magas értékű, kifinomult humorral átitatott nyelv. Zsargonszerűség esetleg a tudományos népszerűsítő írásokban fordulhat elő.

Az Ifjúmunkás főszerkesztője megállapítja: „az Ifjúmunkás erejéhez mérten ügyelni fog, hogy csökkentse a valóban kirívó, nyelvérzékünket bántó és rontó kifejezések számát”, s így megnyugodtam, jórészt elértem célomat, többek között ezért „csináltam az eszemet”.

Az új és újjá alakuló városok jellegzetes lakója a „közlekedő ember” lesz. Akinek remélhetőleg nem lesznek közlekedési gondjai. Bármilyen koncepció, elképzelés, felfogás jegyében gondolkozik és dolgozik a városrendező, a közúti forgalomnak kellő fontosságot kell tulajdonítania.

És íme megérkeztem az Incidenshez, amely reális kényszerhelyzetbe állítja a mázsás pofonokat irigylő köznapi, nem pofozkodó, bokszmenedzser szempontból megítélve gyenge embert. Tehát magukat a kompenzáló utcagyerekeket is.

Köpeczi bácsi, a kollégiumi altiszt éppen sepregetett, nem vette észre, hogy a teremben rajta kívül van még valaki. Különben az öreg is tegezte a polgármestert, sőt, választásokon neki dolgozott. Egyszer csak odalépett a koporsóhoz, felébökött és szomorú-hangosan így búcsúzott: – Na, Gyuri, ezt járd ki!