Beugró

Képzeljük el annak a disznóságnak a mértékét, ami miatt már Vidnyánszkynak is felszalad a szemöldöke, majd kénytelen lemondani számos pozíciójának egyikéről. Eddig azt hittem, hogy ez olyan, mint a Richter-skálán a tízes földrengés: csak elméletben létezik. Amint ennyi erő nem képes felszabadulni a tektonikus lemezek közül, úgy ekkora gátlástalanság sincs a NER világában. De pár hete már neve is van ennek a jelenségnek: NKA-botrány.

Ami igazán árulkodó, a lassan exminiszter Hankó Balázs indoklása az ATV-nek adott interjúban, miszerint a kulturális döntések ízlésbeli kérdések. Illetve van olyan, kultúra, amely „a hazaszeretet, az életigenlés és a hagyományok” mellett állnak ki, illetve olyan, amelyik nem, és „az ember érti és érzi” a különbséget. Most ne próbáljuk elképzelni, hogy Fásy Zsülike miféle hazaszeretettől fűtve készíti el 101 millió forintból a dokumentumfilmjét Munkácsy hagyatékáról, vagy hol van a hagyomány abban, hogy 17 millió forintból megnépzenésítik a Bajnokok Ligája himnuszát, mert ehhez mi kevesek vagyunk. Viszont azt tudjuk, hogy a jövőben olyan minisztert szeretnénk, akiknek nincs ízlése. Illetve van, de azt szigorúan a magánéletében éli ki, mert annyit ő is sejt, hogy a közpénz osztogatása közben annak helye nincs. Hiába van oda a csürdöngölős zenéért és az időmértékes verselésért, nem ezek mentén dönt, mert a magyar kultúra fogalma jóval tágabb, mint amennyit egy miniszter ízlése képes lenne átfogni. Arról nem is beszélve, hogy nem az ő dolga a hazaszeretet, a hagyományok, de még az életigenlés méricskélése sem. Amelyek amúgy megint csak egy szeletét adnák a kultúrának.

Ám legalább így kiderült, amit mindig is sejtettünk: a Fidesz számára a kultúra semmi mást nem jelentett, mint a sajátjaik helyzetbe hozását (minőségtől függetlenül), gátlástalan kitömését és a körön kívül rekedteken való gúnyolódást. Ám az ilyen mértékű disznóság már azokra is a csalás árnyékát vetíti, akik eddig művészeknek gondolták magukat, és erre hivatkozva indokolták meg a hozzájuk kerülő irdatlan összegeket. Ám ha a botrány kirobbanása után sem utalják vissza az irreális mértékű támogatást, akkor innen az ország jelentős része már csak kegyelteknek, kitartottaknak és csókosoknak fogja őket hívni, mert ezt érdemlik meg, miközben valamennyi (ezt senki sem tagadja) nekik is járt volna, csak nem ennyi és nem így. Viszont ezzel a manőverrel sikerült Hankónak egyfelől díjaznia, másfelől viszont megaláznia ízlésének kitüntettjeit, akik ez utóbbit talán nem is igazán fogták fel. Egyelőre örülnek a pénznek, és nem érzik még a feléjük áradó mérhetetlen megvetést.

Hosszú idő és jóval kiegyensúlyozottabb kultúrpolitika kell ahhoz, hogy az elmúlt évek hullámai elüljenek, a sebek begyógyuljanak, hogy a szakmaiságnak és a minőségnek megint legyen szava, és ne csak a mutyizás leplezésére használják. Bíznunk kell benne, hogy így lesz, különben hallgatjuk a focihimnuszt gordonkán és nádi hegedűn. Állítólag van olyan bugyra a pokolnak, ahol ez szól végtelenítve. Nem szeretnék oda kerülni.

Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2026. május 3-án.