„Abban, hogy eljutottam idáig, bizonyára szerepet játszik a Jóisten, a szerencse és Orbán Viktor személye” – mondta egyszer az ország leggazdagabb embere, Mészáros Lőrinc. Ez az az ember, akinek láthatóan az sem okoz különösebb fejtörést, hogy 1,8 milliárd forinttal támogassa a DPK-rendezvényeket lebonyolító alapítványt. Aprópénz, mondhatnánk – legalábbis azon a szinten, ahol a mi „Lölőnk” vagyona már a brit király, Cristiano Ronaldo vagy J. K. Rowling vagyonát is meghaladó nagyságrendben emlegethető.
Eközben persze több mint egy évtizede hallgatjuk, hogy ez a vagyon pusztán és kizárólag üzleti tehetségből, szorgalomból és jó döntésekből állt össze. Csak éppen ilyenkor óhatatlanul felmerül a kérdés: mennyire független az a vállalkozó, aki épp azokat a politikai rendezvényeket támogatja milliárdokkal, amelyek egy adott hatalom fennmaradását szolgálják? A legszomorúbb talán az, hogy ezen ma már kevesen akadnak fenn. Tizenhat év alatt hozzászoktunk egy rendszerhez, ahol a „nemzeti tőkésosztály” úgy működik, mint a kis gömböc: mindent felszív, ami az útjába kerül, majd amikor szükséges, visszacsorgat valamennyit oda, ahol épp szüksége van rá a főnöknek. Persze ennek óriási költsége volt, a hatalom megtartása drága mulatság, és miközben a milliárdok ide-oda vándoroltak, az ország közben lassan lepusztult. Sokáig úgy tűnt, ez így is marad. Persze nem állítom, hogy a mindenféle égitestekről is látható vereséget előre tudta a nép. Egy foglyul ejtett társadalom ugyanis könnyen megszokja, hogy a politika nem választás, hanem túlélési kérdés. És ha élet és halál a tét, kit érdekelnek az éhes oligarchák vagy a rohadó ország. De ez végre megváltozott, és Mekk Elek 1,8 milliárd kampányba tolt forintja nem pusztán egy újabb hír marad. Mert most arra szavazott a nép, hogy ne maradjunk következmények nélküli ország.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2026. május 5-én.