A nagyszerű nyelvész, költő és műfordító hetvenkilenc éves volt.
Amint ezt Török András művelődéstörténész Facebook-oldalán olvasható: A család kérésére szomorúan tudatom, hogy NÁDASDY ÁDÁM nyelvész, költő, műfordító az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia és a Digitális Irodalmi Akadémia tagja, a Magvető Kiadó szerzője 2026 március 29-én, 79 éves korában elhunyt. Gyászolják: férje Dr. Patczai Márk, lányai Nóra és Vilma, unokái Ábel, Olga, Noémi, Ágnes, Konrád és Matild valamint kollégái, tanítványai, tisztelői.
Nádasdy Ádám 1947-ben született, és három éve, amikor a Literán a hét írója volt, így írtunk róla:
„Az angol nyelv és irodalom megbecsült fordítójaként és kutatójaként ismerik a legtöbben, azt pedig kevesebben tudják, hogy nem is az angol volt számára az első nyelv, amit a magyaron kívül értett és beszélt. Mondhatjuk, anyanyelve a magyar mellett a német volt, édesanyja, aki Prágában született, Polában (a mai horvátországi Pulában) gyerekeskedett, németül és olaszul is beszélt.
Az angol mellett olasz szakon végzett az egyetemen. Shakespeare számos színpadi művének és szonettjének újrafordítása mellett több nagyszerű és forradalminak számító műfordítás is köthető nevéhez. Shakespeare-fordításait hatalmas sikerrel játszották és játsszák a színházak, 2014-ben pedig egy újabb nagy fába vágta a fejszéjét: arra vállalkozott, hogy lefordítja Dante Isteni színjátékát.”
Versei az 1980-as évek elejétől jelennek meg, első kötete Komolyabb versek címmel 1984-ben, az utolsó Billeg a csónak. Versek, 2019–2023 címmel 2024-ben jelent meg. Egész pályáján elismert, sokra tartott költőként tartotta számon az irodalmi tudat, de írt számos, olykor kötetnyi esszét (például arról, hogy Milyen nyelv az angol?, amely kötetről itt beszélgettünk vele) és novellát is (A szakállas Neptun – vonatkozó interjúnk itt).
Radikálisan liberális nyelvfelfogást tükröző, éveken át komoly figyelmet keltő nyelvészeti írásai a magyar sajtó nagy teljesítményei közé tartoznak (Ízlések és szabályok (Írások nyelvről, nyelvészetről, 1990–2002)), ahogy Kálmán Lászlóval közösen vezetett, Szószátyár című rádiós műsorát is a közelmúltbeli magyar kultúrtörténet legszebb lapjain kell említeni.
Pályafutása során számos elismerést kapott, köztük a Füst Milán-díjat, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díjat, az AEGON művészeti díjat és a Városmajor 48 Irodalmi Társaság Alapítvány Életműdíját.
2005-ben készült nagyvizit-interjújában így vall magáról:
„Szokták kérdezni, hogy én hiszem-e, hogy van isten, s erre én azt szoktam válaszolni, hogy én tudom, hogy van isten, de hát ez nem ugyanaz, mert valóban, én tudom, hogy van isten, ez elég nyilvánvaló, s ezt igazán talán senki sem vonja kétségbe, mert hát akkor minek van az egész. De hogy hiszem-e, az egész más, mert az, ha jól értem, azt jelenti, hogy hiszem-e, hogy ő énvelem törődik, hogy ő énrólam tud, hogy az én sorsomat akármilyen módon, de figyelemmel kíséri, bünteti, jutalmazza. Igen, én hiszek ebben, s igyekszem a szerint munkálkodni, amit énszerintem ő elvár tőlem. Néha megállok, s megkérdezem, hogy miért teremtett, s akkor vajon én azt csinálom-e, amiért ő teremtett, mert azt gondolom, hogy ez a mi feladatunk: hogy kifürkésszük, hogy miért teremtett, s hogy valóban jó helyen vagyunk-e, az a csavar vagyunk-e, aminek az a hely megfelelő, mert különben csikorog az egész gépezet.”
