Az Alaptörvény 17. módosításához érkezett tízezer észrevétel kilencvenöt százaléka támogatja a képviselői mandátum hosszának tizenkét évre – azaz három teljes ciklusra – való korlátozását. Ez meggyőző arány.

1994-től kezdőden háromszor voltam az MSZP országgyűlési képviselője. Most, hogy a törvény alapján várhatom a politikai obsitot, ilyesmik jut eszembe: a tárcámban a mai napig hordom a fém azonosító bélyeget, amit ötven évvel ezelőtt kaptam. A hadkötelezettségem megszűnéséről pedig már elég régen értesítettek. Most akkor vélhetően kapok értesítést a választójogom korlátozásáról is. Gondolom, ha nem leszek választható, azért még szavazhatok.

Furcsa érzés. Akkor ezzel a politikai létezésem mint lehetőség megszűnt. Nincs ettől jókedvem. A szabad köztársaság elérése fontos, közös cél. A szabad köztársasághoz nem szükséges korlátozni a választójogomat. A választójogom korlátozása semmi módon sem segít a szabad köztársaság működtetésében. Nem hasznos, nem indokolt ennek az alapjognak a korlátozása, ha rólam van szó.

Azt pedig pontosan körül kellene írni, hogy mégis ki az, akinek a választhatósága káros, vagy annak korlátozása segít bármiben. Ez az általános odacsapás így haszontalan, könnyen támadási felületté válhat, puszta ötletelés. “Biztos tetszeni fog a népnek” típusú húzás.

Kár érte. Persze azért is kár, hogy már régen kiestem az aktív körből, és nincs lehetőségem (és nem is lesz) érdemi politikai cselekvésre. Nem öregszem szépen, velem kár példát statuálni. Az egyébként egy fontos szabály, hogy nem szabad minden listán rajta lenni. De attól még nem tartom helyesnek és igazságosnak a korlátozást, hogy a lista amúgy nem túl hosszú. Az pedig konkrétan zavar, hogy rajta vagyok.

Továbbra sem látom be, hogy mi haszna van annak, hogy konkrétan az én választhatóságomat korlátozzák. Azt pedig végleg nem értem, hogy milyen kárt okoz az, ha választható vagyok. Nincs haszna és nem okoz kárt. Kizárólag valamifajta jól hangzó „igazságtételt” szolgál ez a szabály. Az meg meglehetősen bosszantó, hogy azért kell eltűrnöm ezt a dolgot, mert ezen a listán rajta van sok, számomra is kellemetlen ember, aki ugyancsak megfelel ennek a szempontrendszernek. De eszembe nem jutna őket technikai korláttal kizárni a választhatóságból. Sokkal hitelesebb és pontosabban értelmezhető a politikai vereség, amit elszenvedtek.

Az zavar, hogy most, amikor személy szerint én ugyan nem győztem, de az általam is preferált cél teljesült – akkor úgy mellékesen átsorolnak a vesztes körbe. Nem esik jól.

Ennek az egésznek abban az összefüggésben lehet csak értelme, hogy meghatározóan a jövőre vonatkozik a korlát. Akkor sem értek vele egyet, de hozhat ilyen korlátozást, önkorlátozást a regnáló hatalom. Az is rendben van, hogy csak igen nagy felhatalmazással lehet majd megváltoztatni a szabályt. Igaz, ezt még csak célszerűnek sem tartom: vajon miért veszik a vállukra ezt a jövőt szabályozó, korlátozó elgondolást?

A kimutatás azokról a magyar országgyűlési képviselőkről, akik 1990 májusa és 2026 júniusa között összesen legalább tizenkét évnyi parlamenti szolgálatot teljesítettek, hetvenhat nevet tartalmaz. Én vagyok közülük az egyik.

A hetvenedik születésnapomon délben, amikor az elkészült halat levettem a tűzről, napfogyatkozás volt. Igazán tetszetős egybeesés. Igen ritka, megismételhetetlen mutatvány. A hal jól sikerült. A napfogyatkozás kedves esemény, ami nekem és családomnak igazán emlékezetes. Aznap rajtam kívül Magyarországon valamivel több mint hetven embernek volt hetvenedik születésnapja, napfogyatkozással kísérve. Nem ismerjük egymást. Más nem köt össze bennünket, de én vagyok közülük az egyik.

Nézem a televízióban a parlamenti közvetítést. A győztes többség és a méltán vesztes új ellenzék ismert arcai. Három ciklus múltán senki sem lesz ott közülük. A politikában felmagasodik a többi hatalmi ág szerepe. Az államigazgatás, a közhatalom kínál olyan életpályát, ahol az élettapasztalat, a szakmai múlt érték marad.

De a patkóban van olyan látható pozíció, amely ennyi időn túl sem fog változni. Középen, az asztalnál, a parlamenti gyorsíróknak nyugdíjas állásuk van.

Ez az írás egy tárca a vonal alá. Hagyományosan derűs műfaj.

Megjelent a Népszava online Vélemény rovatában 2026. július 1-jén.