Korszakos politikai reformot hajtott végre az új kormány, amikor nyolc évre, két négyéves ciklusra korlátozta a miniszterelnökök hivatali idejét. A kormányoldal szerint ennek a törvénynek a lényege a regnáló miniszterelnök és persze az utódok hatalmi idejének korlátozása a hatalommal való visszaélés elkerülése végett.

Az átlagemberek többsége arra a kérdésre, hogy életfogytig vagy maximum nyolc évig gyakorolhassa-e a hatalmát az ország első embere, alighanem egyszerű választ adna: „Nekem nyolc!”. A politológusok viszont példás szorgalommal kezdték el az intézkedés értékelését, magyarázását, félremagyarázását. Bírálatát is, mondván, hogy az Alaptörvény tizenhatodik módosítása visszamenőleges hatályú, jogsértő, Európában szokatlan, demokráciaellenes, Orbán Viktor újraválasztásának megakadályozására született.

A leköszönt párt ideológusai „Lex Orbán” néven emlegetik a törvényt, mely ellen a legfontosabb ellenérvük az volt, hogy az újonnan jöttek így akarták megakadályozni Orbán Viktor visszatérését az ország élére. Ez két okból is hamis érvelés. Először azért, mert a Fidesz kétharmados választási győzelme esetén Orbán is visszatérhet, másodszor azért, mert Orbán Viktor újbóli hatalomra kerülése a nyolcéves korlátozástól függetlenül is majdnem kizárt. Amiben nem a Tisza Párt a ludas, hanem ő maga és az általa vezetett autokratikus állam vezérkara.

Kövér László szerint a párt visszatéréséhez bizonyos körülmények között a szavazatok húsz százaléka is elegendő lenne. A NER főideológusának ez a feltevése a Tisza Párt kudarca esetén akár még igaz is lehet. Jelenleg azonban merőben más a helyzet. A Fidesz Forma-1-es tempóban száguld a szakadék felé. Lehet, hogy a legközelebbi választásokon a Fidesznek nem a kormányzásért, hanem a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékért kell majd küzdenie.

A kormányfői hatalom korlátozásának azért sincs sok köze Orbán Viktor visszatérésének akadályozásához, mivel az ettől az alkotmányos reformtól teljesen függetlenül is nehezen elképzelhető. 

Orbán – és vele vagy nélküle a Fidesz – folytatódó leépülésének tömegpszichológiai, politikai, gazdasági, etnográfiai és bűnügyi okai vannak.

Először is a tömeglélektani evidencia, hogy az emberek többsége a hatalomhoz húz, érvényes marad akkor is, amikor nem a NER van hatalmon. A politikai okok közül kiemelkedő, hogy csak egy jobbközép pártnak van esélye megmaradni a térképen, az pedig már nem a Fidesz/KDNP. A nagy többség a gazdaság felturbózását sem velük képzeli el. Nagyon sokat kell hibáznia az új hatalomnak ahhoz, hogy überelje a távozóban lévők olyasféle súlyos vétkeit és tévedéseit, amilyen a Nemzeti Bank kifosztása vagy a hazai viszonyokkal csaknem összeférhetetlen akkumulátoripar befogadása volt. A népességi adatok sem a Fidesz malmára hajtják a vizet: a támogatói zömét alkotó idősebb korosztályok tovább fogyatkoznak, a megbuktatásában aktívan közreműködő fiatalok száma tovább nő.

Végül perdöntő körülmény lehet a NER megmaradása vagy végleges felbomlása szempontjából, hogy a médiaviszonyok változásával megkezdődött a korrupciós bűnszövetkezet lelepleződése a párt saját tábora előtt. Ha az új hatalom által beharangozott elszámoltatás csak részben bizonyul hatékonynak, már az is azt jelenti, hogy a NER ikonikus figuráinak némelyike a rácsok mögött végzi. Kiszámíthatatlan, hogy ezáltal mekkora csalódási impulzusok érik a szavazótábor megmaradt részét, de a támogató bázis további fogyatkozása garantált.

A Fidesz parlamenti képviselőinek a jogállamiság védelméről szóló parlamenti szónoklatai még megtéveszthetnek valakiket, jóllehet itt a „vak vezet világtalant” jelenséggel van dolgunk. A szóban forgó és Magyar Péter által a parlamentben tucatszám sorolt feltételezhető gazdasági bűncselekményeket nem egy jogállamban, hanem egy autokráciában követték el. A jogszakértők kritikus része, Hack Péterrel az élen ugyancsak jogállamisági hivatkozásokkal operál. Ők alighanem a mundér becsületét védik, lényegében azonban egy romlott politikai felépítmény lebontását akadályozzák. Az igazság és a felső tízezer érdekeinek megfelelően fogalmazott és futószalagon gyártott jogszabályok közötti szakadék ez esetben olyan mély, mint a Mariana-árok. Az igazság pedig nem más, mint az, hogy

a jogállami normák megsértésével elfogadott törvények megváltoztatása nem a jogállami normák újbóli megsértését, hanem azok helyreállítását jelenti.

Az új ellenzék egyetlen megfontolható érve a legfelsőbb hatalmi pozíció két ciklusra való korlátozása ellen az volt, hogy ilyen korlátok egyetlen nagyobb európai demokráciában sincsenek. Ez igaz, de a nyugat-európai és amerikai viszonyoktól sok tekintetben eltérő hazai viszonyok között irreleváns körülmény. Azért irreleváns, mert a hazai viszonyoktól eltérően a politikában való érvényesülés sem Nyugat-Európában, sem az Egyesült Államokban nem a meggazdagodás nagyon kevés lehetőségének egyikét jelenti. Ez kifejezetten Kelet-Európára, azon belül Magyarországra, valamint Oroszországra és a néhai Szovjetunióból kiszakadt csatlós államokra jellemző.

Míg Amerikában és a fejlett tőkés országokban rendszerint vagyonos személyek váltanak a pénzről politikára, nálunk ez fordítva van. Nálunk a politikai elit egy része neveltetéstől és karaktertől függően nem a közéletben való részvétel szándékával, nem is a köz érdekében, talán nem is hatalomvágyból, hanem a jobb élet, a vagyonszerzés reményében választja a politikai karriert. És noha a Tisza hatalomra kerülésével a rendszerváltás és az elitváltás is megtörtént, a változások mértékéről, tartósságáról, minőségéről még kevés a tapasztalat.

Ahhoz, hogy a haszonlesés alapú politizálás csapdáját elkerülje, az új elitnek óriási önfegyelemre és az óhatatlanul megjelenő hatalommániával szembeni erélyes fellépésre is szüksége van. A miniszterelnöki túlhatalom esélyének kizárása bíztató jele annak, hogy az új elit kész erre a küzdelemre.   

Megjelent a Népszava online Vélemény rovatában 2026. július 1-jén.