Úgy alakult, hogy a különböző budapesti nagykövetségek rendszeresen meghívnak a nemzeti ünnepeik alkalmából rendezett eseményekre. Nyáron különösen erős szezonja van ennek: kezdődik a briteknél a Trooping the Colour-ral, vagyis az uralkodó hivatalos születésnapjával (III. Károly ugyan novemberben jött a világra, de régi hagyomány, hogy a mindenkori királyt a valós születésnapjától függetlenül a júniusi kellemes időjárásban ünneplik meg), majd folytatódik a kanadai, amerikai, francia és belga nemzeti ünneppel.
Ezek a fogadások a rendszerváltás óta pompás alkalmat adtak arra, hogy emberközelbe kerüljünk vezető politikusokkal, kormánytagokkal. Aztán jött a Fidesz, és az egész megszakadt – Magyarország bezárkózása teljes diplomáciai elszigeteltséget is hozott, alig lehetet kormánypárti politikust látni ezeken az eseményeken. Nem azért, mert nem hívták meg őket, hanem mert egyszerűen nem mentek el.
Ha nagy ritkán megjelentek (Pintér Sándor belügyminiszter például néha elment az amerikaiak által szervezett július 4-i fogadásra), akkor sem lehetett a közelükbe kerülni. Szijjártó Péter például beszédet is tartott a Donald Trump győzelme után következő nyári fogadáson a budapesti amerikai nagykövet rezidenciáján, de csak az utolsó pillanatban érkezett meg testőrök gyűrűjében, majd dolga végeztével azonnal távozott is. Onnan lehetett érezni, hogy baj lehet a kormány népszerűségével itthon és külföldön, hogy tavaly az év második felében már lazítottak kicsit a NER alatt kialakult szokásrenden, és elküldtek egy-egy kevéssé fajsúlyos politikust (például Navracsis Tibor vagy Bóka János minisztereket) egy-egy protokolleseményre.
Kíváncsi voltam, a Tisza politikusai mikor és hogyan fognak megjelenni ezeken a diplomáciai fogadásokon. Nehezen indult a barátkozás: a britek júniusi eseményén még beharangozták Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi minisztert, de utolsó pillanatban lemondta a személyes jelenlétet és egy beosztottja olvasta fel a beszédét. Aztán a kanadai nemzeti ünnepen már megjelent és beszédet is mondott Kármán András pénzügyminiszter, majd az ünnepi műsor végén is maradt, bárki odamehetett hozzá beszélgetni. Ezután kibomlott a zsák szája: az ír fogadásra az Országgyűlés külügyi bizottságának összes tiszás tagja eljött, hosszan lehetett velük beszélgetni, de ott volt az egyik házelnök-helyettes is, majd Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter tartott beszédet.
A venezuelai utam miatt nem tudtam elmenni a július 4-e alkalmából megrendezett amerikai fogadásra, de láttam, hogy Magyar Péter miniszterelnök mondott beszédet, és vele volt a fél kormány is. Legutóbb pedig kedden, a Bastille lerombolásának évfordulóján a francia nagykövetség kertjében ott volt hosszú órákig Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke, de több miniszter és államtitkár is.
Jó látni ezt az őszinte szándékot és akaratot a nemzetközi kapcsolatok kiépítésére, és azt is, hogy felvállalják, mennyire új nekik ez a helyzet. Volt olyan tiszás képviselő, aki őszintén elmondta, hogy még soha nem volt ilyen eseményen, és megköszönte, ha bemutattam néhány nagykövetnek. Jó látni azt is, mennyire őszinte az érdeklődés a másik oldalról is – a diplomaták örültek, hogy végre névjegyet cserélhetnek, kapcsolatot tudnak teremteni az új döntéshozókkal.
Április 12. után minden hivatalos nagyköveti beszédben ott volt ez a pár szó: örülünk, hogy Magyarország visszatért Európába.
Mi is. Nem kicsit, nagyon.
