Ez az írás a legutóbbi Hócipőben jelent meg, a Fidesz-kongresszus után. Utólag átgondolva, lehet, hogy mi is jobban járnánk, ha néhány volt állami vezetőnek a Salazar-modell szerint berendeznénk egy fiktív világot (babaszobát, játszóteret, kis vidámparkot), hadd játszogassanak ott. Még mindig olcsóbb, mintha egy párt élén vagy a Sándor palotában, pláne Brüsszelben a Patrióták körül kavarnának. Persze leváltani, az is jó…

Salazar a Fideszben

Már akkor sejtettem, hogy valami nem stimmel, amikor a Fidesz kongresszusát épp június 13-ára tűzték ki. Az 1707-es ónodi országgyűlés napjára, midőn a magyar rendek „Eb ura fakó!” felkiáltással megfosztották a tróntól I. József magyar királyt. Mellékállásként a német-római császári címet megőrizhette. Úgy látszik, már akkor is divat volt a nyugdíj melletti munkavégzés. Komolyan aggódtam: csak nem trónfosztást terveznek június 13-án a fideszesek is? Lehet, hogy nem Orbán fogja uralni a pártot? A nemzetközi kavarást ő is folytathatta volna, mint József a császárkodást. Addig sincs itthon. Nem József, hanem Orbán.

Első látásra úgy tűnik, tévedtem. A trónfosztás érdeklődés hiányában elmaradt, Orbánt megint elnöknek választották. Igaz, ellenjelölt nem volt, elnöknek pedig lennie kell, ugyebár. És nem is akarták elrontani az örömét. Hiszen már írt egy hosszú röpiratot, begyakorolta a beszédeit is. Szerintem tükör előtt, enélkül ő sem tudott volna jogállamról és tizenhat év fantasztikus sikereiről beszélni, és kifejteni, csakis a négyek bandája (ennyit a kínai barátság oltárára), mármint „négy ellenséges hadtest”: a Soros-világ, Brüsszel, Ukrajna és a multik győzték le. Én mintha a magyar választók szavazócéduláira is emlékeznék, de úgy látszik, az nem annyira fontos.

De rájöttem: nem biztos, hogy újrázott. A Fideszben is kell hogy legyen valami életösztön. Igaziból a Salazar-modellről van szó, de ne árulják el senkinek. Orbánnak se.

Nemrég olvastam Salazarról, a portugál diktátorról, aki harminchat évig volt országa teljhatalmú ura. Az több, mint duplája a NER-nek, szóval a portugál történelem se csupa dáridó. 1968-ban, egy baleset után egy hónapos kómába esett, majd magához tért, képességei visszatértek. De senki nem merte megmondani neki, hogy közben lecserélték. Két évig tartották abban a hiszemben, hogy még ő a minisztertanács elnöke. Régi miniszterei időnként összegyűltek nála kormányülést imitálni, a nemzetéhez sehová nem sugárzott rádió- és tévébeszédeket intézhetett. Külön újságot nyomattak számára, amelyben még ő volt a kormányfő. Időnként felolvasták neki külföldi államfők üdvözlő leveleit, aktákat toltak elé aláírásra.

A házvezetőnője megszánta, és tapintatosan próbálta visszavezetni a való világba. Arra agitálta, mondjon le. De gazdája ragaszkodott ahhoz: ő pótolhatatlan. Nincs, aki a helyére állhatna.

Gyanús nekem ez a kongresszus. Nem lehet, hogy Salazart játszanak szegény Orbánnal? Czunyiné – a nők mindig olyan lágyszívűek – engedelmesen a Védvonal élére áll, Lenin-fiúkról és Rákosi-korszakról delirál. A régi harcostársak dettó. Ha már ez az, ami kedves a volt vezér fülének. Tudjuk: a kezébe adtak egy Nemzeti Hitvallást is, amit kiselejteztek valamelyik önkormányzatban. Azt szépen fel is szögezhette a Fidesz-székházban, hogy minden díszlet korhű legyen. Szerintem van ott valahol az Alaptörvény Asztalából is pár darab.

A házvezetőnő szerepébe a kongresszuson Stumpf István ugrott be. Kibeszélt a koreográfiából: szerinte az Orbán-rendszernek vége. Még „a miniszterelnök asztaláig elérő korrupciót” is emlegette. Persze nem is az asztalt választották meg.

Orbán okos ember. Salazarról is súgdosták, hogy valójában átlát a szitán, akkor hát még ő! Csak így mindenkinek kényelmesebb. Elnök úrnak szólítják, hát mibe van az?

Nem vagyok kicsinyes, ha muszáj, Sulyokot is szívesen hívnám köztársasági elnöknek. Római pápának vagy Bálanyának is, csak menjen már. Rendezhetünk majd neki zászlófelvonást is, katonajelmezes statisztákkal.

Összejárhatnának Orbánnal és a többiekkel. A Salazar Polgári Körben.”

A szerző Facebook-bejegyzése 2026. június 22-én.