Janovics Jenő (Ungvár, 1872. december 8. – Kolozsvár, 1945. november 16.)
színész, színházigazgató, rendező, forgatókönyvíró, filmproducer, művelődéspolitikus

Mozaik

1932-ben megvált a színháztól, és színházi vonatkozású tanulmányok és cikkek írásával foglalkozott. A kolozsvári Unió szabadkőműves páholy főmestereként fontos szerepet játszott a nagybányai Humanitás páholy megalapításában. 1936-ban több régi rendező- és színésztársával (Imre Sándor, Fekete Mihály, Tőkés Anna, Táray Ferenc, Ihász Aladár, Földényi László, Solthy György) megszervezte a Szegedi Szabadtéri Játékokat, és ott nagy sikerrel rendezte meg Az ember tragédiáját és Herczeg Ferenc Bizánc című drámáját. Ezt követően Szeged városa a Szabadtéri Játékok művészeti vezetésével bízta meg, 1939-ig

A Magyar színházművészeti lexikon értékelése szerint „Mint rendező és színházigazgató a hagyományokat és az újításokat ötvözte, de mindig hű maradt a humánus eszményekhez. A tízes és a húszas években rendezett drámaciklusai, ifjúsági és munkásmatinéi, például az Erdélyi magyar drámaciklusok színháztörténeti jelentőségűek.” Célja volt, hogy komoly, a legújabb irodalmi és színházi fejleményekre is fogékony, értő közönséget neveljen. Szívesen rendezett Molière-t, Shakespeare-t, görögöket és magyar klasszikusokat, de nyitott volt az új magyar drámára is. Ifjúsági előadásokat indított, bevonta a város fiatal diákságát, akiket korán elkezdett arra nevelni, hogy tudatos, színházszerető és -értő közönséggé válhassanak.

Igazgatása alatt a kolozsvári színház úttörővé vált a magyar színházi életben, sokszor Budapestet is megelőzve, erősen művészszínházi (közönségnevelő) törekvéseivel. Játékrendjén szerepeltek a korszerű európai drámatörekvések képviselői (Georg Kaiser, Čapek, Wedekind), s merész rendezéseivel új kapcsolatot teremtett színpad és közönség között, kora stílusirányait, főként Max Reinhardt tanait alkalmazva, de színészek erőszakos elnyomása nélkül; ebben az értelemben Sztanyiszlavszkijhoz állt közel. A Bánk bán (1911) és Az ember tragédiája (1913) rendezése során szakított a hagyományos értelmezéssel, és a kritikai realizmus eszköztárát használva, előbbiben Tiborcot, utóbbiban Lucifert állította az előadás középpontjába.

A magyar filmgyártás egyik úttörője volt filmgyártó és mozitulajdonos vállalkozóként, filmesztétaként, rendezőként és forgatókönyvíróként egyaránt. Már 1907-ben végzett utcai forgatásokat. 1912-ben megalapította a Corvin filmvállalatot, amely 1913-ban a francia Pathé céggel együtt készítette a világsikerű Sárga csikó című filmet. Utóbb Janovics stúdiója Proja Filmgyár néven egyesült a német Projectograph céggel. A háború alatt Corvinra, majd Transsylvaniára átkeresztelt filmstudió fennállásának öt éve alatt hatvanöt némafilmet készített; a bevételekből a színházat finanszírozta. A kor divatjától eltérően művészfilmek gyártására törekedett, mégpedig sajátos erdélyi színezettel; ezt a célkitűzését jeles irodalmi alkotások és sikeres népszínművek megfilmesítésével kívánta elérni. Különös hangsúlyt fektetett a színháztól való eltávolodásra, a film saját eszközeinek használatára. Számos felvételt külső helyszínen forgattak, részben a saját műterem hiánya, részben elvi meggondolások miatt, így például a Bánk bán egyes jelenetei a szentbenedeki Kornis-kastélyban, a Havasi Magdolna külső felvételei pedig a Tordai-hasadékban készültek. Kolozsvárra hozta Kertész Mihályt, utána Garas Mártont, majd egy évig Korda Sándort, aki itt alapozta meg világhírét. 1917-től kezdve a legtöbb filmet ő maga és Fekete Mihály rendezte. Az 1920-as éveket követően számos javaslatot tett a filmgyártás újjászervezésére, de elképzelései nem valósultak meg.

„A magyar színészek nem űznek propagandát, és nem szőnek összeesküvést. Művészi munkájukkal igyekeznek áthidalni azokat a szakadékokat, amelyeket a kormány hangosan hirdetett elvei ellenére a prefektus úrhoz hasonló kis hatalmasságok ásnak a románság és magyarság között. Bizony mondom, nehéz a munkájuk…”
(Janovics Jenő: Halló, itt Scarpia, Keleti Újság, 1922. január 18. V. évf. 13. sz.)

1945 tavaszán Kőmíves Nagy Lajost követte a Városi Színház nevű, 1944 októberében létrehozott magyar nyelvű színtársulat élén. 1945. január 20-án újra átvehette a Hunyadi téri színház igazgatását, de csak október 21-ig maradhattak az épületben, utána ismét a volt nyári színkörbe kellett költözniük. A Bánk bán-bemutató előkészületei közben, az évadnyitás napján érte a halál.[16] Sírja a Házsongárdi temetőben található (II. A.), Székelyné Ungár Anikó sírjának a helyén. Műemléki védettség alatt áll.

Forrás: Wikipédia

A ma emlékezetében

Janovics Jenő szegény család ötödik gyermekeként született. Születése után nem sokkal családja Budapestre költözött, iskoláit is ott végezte. Tehetsége, tudásszomja már korán megmutatkozott, a főreáliskolát kitűnő eredménnyel végezte el, a szavalóversenyeken rendszerint első díjat nyert. Szabadidejében kisebb diákokat korrepetált, hogy enyhítse szülei anyagi gondjait. Paulay Ede színházigazgató engedélyével a Nemzeti Színház előadásait rendszeresen, szabadjeggyel látogatta.

Az érettségi után szülei kívánságára a Színészeti Akadémia mellett a Műegyetemre is beiratkozott, tanárai tanácsát követve azonban az első év után abbahagyta mérnöki tanulmányait, s minden figyelmét a színjátszásnak szentelte. Szintén tanárai javaslatára az első év elvégzése után rögtön a harmadévre iratkozott.

Miután 1894-ben diplomát szerzett, a miskolci társulat szerződtette. A következő évadban Makó Lajos hívására a szegedi társulathoz szegődött, majd Megyeri Dezső igazgató kolozsvári társulatához. Közben a színészi munka mellett a kolozsvári I. Ferenc József Tudományegyetemen folytatta tanulmányait magyar–francia és filozófia szakon. Kiemelkedő képességeinek köszönhetően egy év után rendezővé nevezték ki. 1900-ban elnyerte a bölcsészdoktori címet, értekezését Csiky Gergely életéről és munkásságáról írta. 1901 és 1905 között a szegedi színházat vezette, majd – Tisza István kinevezését elfogadva – 1905 áprilisától a kolozsvári Magyar Nemzeti Színház igazgatója lett, 1930-ig. Kinevezésekor már javában épült a Nemzeti Színház új hajléka, amelyet 1906 szeptemberében avattak fel, így a társulat elhagyta a híressé vált (1821-ben épült) Farkas utcai épületet. A búcsú és a folyamatosság szimbolikus gesztusaként Janovics a régi színpadból kivágatott egy deszkát, melyet beépíttetett a Hunyadi téri „palota” színpadába. Mindezt abból fakadó meggyőződéséből, hogy a palota csak akkor lesz a Nemzeti Színház méltó hajléka, ha sikerül oda átvinni és meghonosítani a társulat több mint egy évszázados hagyományait, szellemiségét.

Közben egy másik színház is épült Kolozsváron, a Sétatéren: az 1874-ben Korbuly Bogdán költségén fából épített Nyári Színkör helyén Janovics kőszínházat emeltetett. Az 1909–1910 között emelt építmény nagyjából saját pénzén készült, s benne ő, a kortársak és a sajtó nem kis elégedetlenségére mozgóképszínházat (azaz mozit) hozott létre, mellette pedig filmstúdiót – nyilván az akkori lehetőségeknek megfelelő technikával. Producerként 1913–1920 között hatvanöt filmet forgatott, ebből harmincegynek ő írta a forgatókönyvét, és hármat ő rendezett.

Elismert színházigazgatóként, rendezőként az elsők között látta meg a filmben rejlő művészi lehetőségeket.

Játékfilmjeinek témáját a magyar drámairodalom és költészet inspirálta. Az ő irányítása alatt kezdte pályáját Korda Sándor, aki az angol filmipar megteremtőjeként, Sir Alexander Korda néven vált ismertté, valamint Kertész Mihály (Michael Curtiz), az Oscar-díjas Casablanca című film rendezője. Filmjeiben a kor számos neves színésze játszott (felesége, Poór Lili, valamint Blaha Lujza, Jászai Mari, Szentgyörgyi István). Első filmje – a Pathé-filmgyárral közösen készített Sárga csikó – világsikert aratott.

Az impériumváltást követően a Hunyadi téri új épületet a Kolozsvárt létesült román társulat vette át, 1919 október elsején a magyar társulatnak át kellett költöznie a sétatéri épületbe. Filmstúdiója és az általa működtetett mozik jövedelmét az anyagi nehézségekkel küszködő színház támogatására fordította, majd 1930–1933 között anyagi forrásai fogytán fokozatosan kiszorult a színház vezetéséből. Ezt követően a támogatás, illetve a működtetés feladatát a Bánffy Miklós által vezetett Színpártoló Egylet, majd 1933. szeptember 1-jétől a Thália R.T. vállalta magára.

1936-ban Szeged önkormányzata Janovics Jenőt kérte fel a Szegedi Szabadtéri Játékok művészi programjának kialakítására.

Noha református hitre tért, a zsidótörvények bevezetése után származása miatt nemtelen támadások érték, majd a háború évei alatt bujkálnia kellett. 1945-ben vette át újra a kolozsvári színház vezetését, ám idős kora és a háború alatt őt ért megpróbáltatások annyira megviselték, hogy utolsó szerepét, a Bánk bán Biberachját már nem játszhatta el, a bemutató napjának délelőttjén (1945. november 16-án) elhunyt.

1907-ben jelent meg kötetben első drámatörténeti szintézise A magyar dráma irányai címmel, amelyet 1913-ban A magyar dráma fejlődése című tanulmányával egészített ki. A kolozsvári színjátszás történetét két kötetben írta meg: A Farkas utcai színház 1941-ben jelent meg Budapesten. A kéziratban maradt második kötetet Kötő József rendezte sajtó alá (A Hunyadi téri színház, Kolozsvár, 2001) – jó hatvan évvel megírása után.

Forrás: RoMIL

Janovics Jenő (1872–1945). Szerk. Zakariás Erzsébet. Kolozsvár, 2015.

Balogh Gyöngyi – Zágoni Bálint (szerk.): A kolozsvári filmgyártás képes története 1913-tól 1920-ig. Kolozsvár, 2009.

Fotó: http://mek.oszk.hu/02000/02065/html/2kotet/52.html#53