Nézem a hatalmas és kollektív álmélkodást, ezt a mindent elöntő morális megrendülést a kegyelmi ügy körül, és töredelmesen bevallom: elmosolyodom.

Kétség nem férhet hozzá, hogy a történet gyomorforgató. Van benne minden, ami egy jó politikai krimihez kell: pedofil bűnsegéd, püspöki palást mögé bújt egykori miniszter, reflexből aláíró köztársasági elnök és egy olyan igazságügyi miniszter, aki a politikai lojalitást fontosabbnak tartotta a jogállami kontrollnál. Egy gátlástalan, kontroll nélküli világ tökéletes állatorvosi lova ez.

De legyünk már egyszer őszinték, ne áltassuk magunkat: nem ez az ügy volt az Orbán-rendszer veszte.

Ez a történet nem az ok, hanem a tünet. Egy olyan rendszer leleplező, szinte karikaturisztikus pillanata, amelyben a fékek és ellensúlyok hiánya miatt az informális kapcsolatok, a telefonon elintézett „szívességek” régen felülírták a jogot és az intézményeket. Ha nincs a bicskei nevelőotthon egyik emberének adott kegyelem, lett volna – sőt, volt is – ezer más ügy.

Nem a konkrét botrány rántotta le a leplet a Nemzeti Együttműködés Rendszeréről; a NER maga volt az, ami kitermelte ezt a botrányt, mert lényegéből fakadóan képtelen volt már másképp működni. 

Az orbáni állam nem azért bukott meg, mert egyszer tetten érték, hanem azért, mert a totális kontroll bódulatában elfelejtette, hogy a valóságot nem lehet örökké propagandaplakátokkal eltakarni.

Ez a morális és strukturális rothadás az, ami ellen a liberális gondolat kezdetektől fogva küzdött. Eszembe jut egykori pártunk (mikor lesz végre újra liberális párt itthon?), az SZDSZ első elnöke, Kis János, aki már a rendszerváltás hajnalán és azóta is tűpontosan figyelmeztetett arra, mi történik, ha egy hatalom felszámolja a korlátait. A Demokratikus Ellenzék szellemi vezetője és az első szabad választásokon pártunkat képviselő jeles filozófus idejekorán összegezte a vonatkozó intést.

Többször szólt arról, hogy a jogállami intézmények, a fékek és ellensúlyok rendszere nem holmi formális luxus, hanem a szabadság és a mindenkori kisebbség védelmének egyetlen garanciája; ha ezeket lebontják, a hatalom elkerülhetetlenül önmaga és a társadalom rombolójává válik.

És pontosan ez történt. A fékek és ellensúlyok lebontásával nemcsak az igazságos bűnhődés veszett el, hanem az állam működőképessége is. Amikor egy püspök-miniszter kijárhat egy kegyelmet, ott az államapparátus már nem a polgárokat szolgálja, hanem a kiváltságosok hálózatát.

Most pedig itt vagyunk, egy új politikai korszak küszöbén. A Tisza Párt és Magyar Péter pontosan erre a rendszerszintű csömör felszámolására kapott felhatalmazást a választóktól. Az elvárás óriási, a feladat pedig nem kisebb, mint egy normális, kiszámítható, európai és polgári Magyarország visszaépítése. De a tanulság fix: a NER kiszolgálóinak menniük kell, a jogállami fékeket pedig olyan mélyen kell a betonba önteni, hogy azt többé semmilyen „mindenható” lelkész vagy gátlástalan politikus ne tudja egyetlen telefonhívással felülírni.

Hát, valahogy így állunk most. Lássuk, mit hoz a következő felvonás.

Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2026. május 27-én.