Orwell világa
Nem láthatták az arcát, de jellegzetes orrhangját egyből felismerték, olyan sokat hallották már. Ugyanaz az orrhang recsegett a rádióból végig a világháború hosszú éveiben, 1939 őszétől egészen ’45 tavaszáig. Ígérgetett, gyalázkodott, fenyegetett. Behódolásra szólította fel Nagy-Britannia népeit, azt harsogta, ellenállni kilátástalan, Hitler úgyis győzni fog – így agitált az elhíresült szpíker az éter hullámain, a náci agymosás angol nyelvű adásában. A felsőbb osztályok akcentusát majmolta, ezért a pikírt londoniak Lord Haw-Haw gúnynéven emlegették.
Goebbels affektáló szócsöve, William Joyce (1906–46) nem volt arisztokrata, igazából brit sem. Amerikában született, egyszerű ír bevándorló családba. Kalandos utat járt be. Őseinek földjére hazatérve belecsöppent az ír függetlenségi harcokba. A hatalom besúgója lett, majd az önállósuló Szabadállamból az IRA bosszúja elől sietve továbbállt Angliába. Belépett a Brit Fasiszta Unióba, pártkarrierjének csúcsán propagandafőnöknek nevezték ki (1934). Úgy számított, hamarosan a vezérük, Sir Oswald Mosley alakít kormányt, belőle pedig miniszter lesz – talán India alkirálya.
Pocsékul végezte a dolgát, ami azt illeti. Bár a Mussolini-féle korporatív modellnek akadtak hívei a szigetországban, Joyce addig hőzöngött az utcán, hogy még őket is sikerült elriasztania. A parlamenti választásokon látványosan leszerepeltek, mire kitették a mozgalomból.
A fiatalember arcát elcsúfította egy szájtól fülig húzódó sebhely, népszerű kocsmai nevén „glasgow-i vigyor”. Hivalkodott vele, drámai közlése szerint zsidó kommunista merénylők törtek rá. Jó sztori, de valószínűbb, hogy egy feldühödött nő vágta meg, nem éppen politikai vita hevében.
Pár nappal Lengyelország lerohanása előtt érkezett Berlinbe, felajánlotta szolgálatait a náciknak. Így jutott mikrofonhoz ez a tehetségtelen, műveletlen, arrogáns nímand. Hivatásszerűen hazudott, uszított. Kapott érte pénzt, állampolgárságot, kitüntetést. Távoli, gyanútlan britek millióinak áradozott a nemzetiszocialista paradicsomról, a jóságos Führerről. Ám ahogy a Luftwaffe terrorbombázásai 1940 őszén elérték Angliát, ő is fenyegetőzésre váltott – és közellenség lett a rövidhullámon. Később hiába próbált brit hadifoglyokat toborozni a Waffen-SS-be, azok is megvetették.
A háború végnapjaiban William Joyce rádöbbent, hogy felelnie kell tetteiért. Összeomlott. Utolsó, adásba már nem kerülő kommentárját hangszalagon, egy hamburgi stúdióban találták meg: a tökrészeg megafonos 1945. április 30-án hebegve bizonygatta, ő csak összefogást akart a bolsevikok ellen… Már egy hónapja bujkált a dán határnál, éppen rőzsét gyűjtött, amikor angol járőr igazoltatta. A nazálisa, az buktatta le. Futni próbált, ülepen lőtték. Azzal védekezett, nem alattvalója a koronának. Ám brit útlevéllel dezertált, így pedig megállt a hazaárulás vádja.
A bukott propagandista az ítélethirdetés után sem bánt meg semmit, csak szenvelegve sajnálta önmagát a londoni Wandsworth börtönben. 1946. január 3-án, 39 éves korában felakasztották.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2026. május 27-én.
