Gondolatok az Amerikai Népszava Pitiáner ügyben letartóztatások, Orbán és bandája szabadlábon című írásáról…
Az Amerikai Népszava írása mélységes csalódottságról, türelmetlenségről és haragról tanúskodik. Ezt a csalódottságot nem nehéz átérezni. Sokan várjuk, hogy végre feltárják a Nemzeti Együttműködés Rendszerének működését, megismerjük, milyen módon alakult át a közvagyon jelentős része magánvagyonná, és megtörténjenek a felelősségre vonások.
Bevallom, magam is türelmetlen vagyok. Én is szeretném mielőbb látni az elszámoltatást. Szeretném tudni, hogyan keletkeztek egyes politikusok és oligarchák mesés vagyonai, és milyen felelősség terheli a Fideszt, a KDNP-t és az Orbán-kormányokat, amelyek az elmúlt másfél évtizedben Magyarország sorsát alakították.
Ám a türelmetlenség nem írhatja felül azokat az elveket, amelyekre egy demokratikus jogállam épül.
Az Amerikai Népszava cikke valójában nem azt kifogásolja, hogy nem működik a jogállam, hanem azt, hogy még működik. A szerző szemmel láthatóan azt várná, hogy egy új kormány politikai döntéssel, gyorsított eljárásban küldje börtönbe az előző rendszer vezetőit. Csakhogy éppen ez jelentené a jogállam bukását.
Egy demokráciában nem a kormány ítélkezik. Nem a miniszterelnök dönt a letartóztatásokról. Nem politikai szimpátiák vagy ellenszenvek alapján születnek büntetőítéletek. A bűnösséget bizonyítani kell, a felelősséget törvényes eljárásban kell megállapítani, az ítéletet pedig független bíróságnak kell kimondania.
Ha ezt az elvet feladjuk, akkor nem rendszert váltunk, hanem csupán szereplőket cserélünk.
Nem kérdéses, hogy szükség van-e elszámoltatásra, hiszen több mint hárommillió választó szavazott a változásra. A kérdés az: hogyan történjen meg? A bosszú és az igazságszolgáltatás közötti különbség nem jogászkodás, hanem maga a demokrácia.
Valóban igaz, hogy Bartus László és az Amerikai Népszava hosszú éveken át következetesen és megalkuvás nélkül bírálta a NER-t, és számos olyan kérdést vetett fel, amelyeket mások vagy nem mertek, vagy nem akartak felvetni. Éppen ezért különösen fontos komolyan venni azokat a kételyeket is, amelyeket most megfogalmaznak.
Ami azonban a cikk központi állítását illeti, ott továbbra is fenntartom a kételyeimet.
A cikk szerint nem lehet véletlen, hogy az első nagy korrupciós ügy önkormányzati vezetőket érint, miközben Magyar Péter állítólag előrehozott önkormányzati választásokra készül. Ez a gondolatmenet azonban feltételezésre épül.
Az egyik alapfeltevés tehát az, hogy Magyar Péter előrehozott önkormányzati választásokat akar. Ő maga azonban ezt nyilvánosan többször is cáfolta. A Népszavának adott 2026. április 11-i interjújában kifejezetten kijelentette, hogy győzelme esetén nem kíván előrehozott önkormányzati választásokat kezdeményezni. Kétségtelen ugyanakkor, hogy politikai és szakmai körökben időről időre felmerült ennek lehetősége, sőt egyes tiszás politikusok vagy támogatók részéről is voltak ilyen ötletelések. Ezeket azonban rendre cáfolták.
Szerintem éppen itt húzódik a lényegi különbség a politikai gyanú és a bizonyítható állítás között.
Lehet azt feltételezni, hogy egy korrupciós ügynek politikai következményei lesznek. Lehet azt is feltételezni, hogy egy kormány politikai hasznot remél egy ilyen ügyből. De ebből még nem következik, hogy maga az eljárás politikai megrendelésre indult.
Ha egy büntetőeljárást pusztán azért minősítünk koncepciósnak, mert politikai következményei vannak, akkor gyakorlatilag egyetlen politikust érintő korrupciós ügy sem vizsgálható ki, hiszen minden ilyen ügy szükségszerűen politikai hatással jár.
Éppen ezért úgy gondolom, hogy egy jogállamban a politikusok feltételezett szándékai helyett elsősorban a bizonyítékokat kell vizsgálni. Ha valaki azt állítja, hogy egy adott ügy politikai megrendelésre indult, akkor ezt bizonyítani is kellene. A gyanú önmagában még nem bizonyíték.
Ebben különbözik leginkább az én álláspontom az Amerikai Népszava cikkétől. Nem az elszámoltatás szükségességét vitatom. Éppen ellenkezőleg: magam is várom és szükségesnek tartom. A kérdés számomra az, hogy az elszámoltatás a jogállam keretei között történik-e, vagy a politikai szándékok feltételezésére épülő narratívák mentén.
A demokrácia próbája nem az, hogy milyen gyorsan talál bűnösöket. Hanem az, hogy képes-e jogszerűen felelősségre vonni azokat, akik valóban bűnösök. Aki a jogállamot a bosszú eszközévé akarja silányítani, végül ugyanazt a logikát szolgálja, amely ellen
harcol.
Az Amerikai Népszava cikke fontos kérdéseket vet fel. Az elszámoltatás iránti igény jogos és érthető. De éppen azért, mert fontos ügyről van szó, különösen ügyelnünk kell arra, hogy a politikai gyanúkat ne tévesszük össze a bizonyítékokkal, és a jogos felháborodás ne váljon a jogállami elvek feladásának indokává.
A történelemben sok mozdony futott már vakvágányra. A bölcs vasutas ilyenkor nem gyorsít, hanem megáll, körülnéz, és ha kell, tolatóra állítja a szerelvényt. A kérdés nemcsak az, hogy merre halad a vonat, hanem az is, hogy biztosan jó irányba tart-e.
