Alighogy nyilvánosságra kerültek az első köztársasági elnökségre javasolt nevek, máris élénk, helyenként személyeskedésbe hajló vita bontakozott ki a közbeszédben.
A vita természetes, ami azonban hiányzik, az éppen az a közös intézményi keret, amelyben ezek a viták értelmes mederbe terelhetők lennének.
A köztársasági elnökjelöltek személyénél fontosabb kérdés maga a jelölési folyamat. A felhívás, amelyben Magyar Péter arra kérte a polgárokat, civil szervezeteket és szakmai közösségeket, hogy tegyenek javaslatot a köztársasági elnök személyére, valódi lehetőséget kínált. Nem azért, mert megváltoztatta volna az Alaptörvényt – a köztársasági elnököt továbbra is az Országgyűlés választja meg –, hanem azért, mert felcsillant egy új demokratikus intézmény csírája: a társadalmi részvétel
intézményesítésének lehetősége.
Éppen ezért tartom fontosnak, hogy ne a jelöltek személyéről, hanem a folyamat minőségéről beszéljünk. A modern politikatudomány egyik fontos felismerése, hogy a demokráciák tartósságát nem elsősorban a vezetők személyes erényei biztosítják, hanem azok az intézmények és szabályok, amelyek átláthatóvá, ellenőrizhetővé és elszámoltathatóvá teszik a döntéseket. Karl Popper a nyitott társadalom intézményi
garanciáit hangsúlyozta, Douglass North az intézményeket tekintette a társadalmi együttműködés alapjának, Francis Fukuyama pedig arra mutatott rá, hogy a közbizalom nem szónoklatokból, hanem jól működő intézményekből születik.
A képviseleti demokrácia válsága, a bizalomvesztés éppen abból fakad, hogy sok állampolgár úgy érzi: a döntések róla, de nélküle születnek. Ezért minden olyan kezdeményezés, amely valódi részvételt ígér, különös jelentőséget kap. De fontos az is, hogy ezek a kezdeményezések ne csupán új politikai gesztusok legyenek, hanem új demokratikus intézmények alapjai.
Az elmúlt nap vitái egy új tanulságot is felszínre hoztak. Még abban sincs egyetértés, hogy a törvényi feltételeken túl milyen tulajdonságokkal kellene rendelkeznie
annak, aki Magyarország köztársasági elnöke lehet. Mert az Alaptörvény ebben nagyon szűkszavú: legyen magyar állampolgár és harmincöt évesnél idősebb. De ezen felül legyen kiváló alkotmányjogász? Erkölcsi tekintély? Tudós? Diplomáciai tapasztalattal rendelkező közéleti személyiség? Olyan ember legyen, aki képes hidat építeni a társadalmi és politikai táborok között?
Szerintem éppen itt kellene kezdenünk a jelöltállítást. Nem nevekről vitatkozni, hanem először arról, milyen államfőt szeretnénk magunknak.
Egy demokratikus jelöltállítási intézmény éppen ezt a célt szolgálná. Először közösen kellene megfogalmazni, milyen értékeket és képességeket várunk el a köztársasági elnöktől. Csak ezután érdemes mérlegelni, hogy a javasolt személyek közül kik felelnek meg ezeknek az elvárásoknak. Ennek emberi oldala sem mellékes. Akiknek a nevei ma felvetődnek a közbeszédben, azok talán nem is tudnak arról, hogy jelöltként emlegetik őket. Mégis órák alatt politikai viták kereszttüzébe kerülnek, olykor személyes bírálatok céltáblájává válnak. Egy átgondolt jelölési eljárás ezt is megelőzhetné, világossá tenné, hogy mikor, milyen feltételekkel és milyen hozzájárulással válik valaki jelöltté.
A demokratikus intézményeknek ugyanis van egy kevésbé látványos, de rendkívül fontos szerepe is. Nem csupán mederben tartják a döntésekhez vezető folyamatokat, de civilizálják is a vitákat. Nem megszüntetik a véleménykülönbségeket, hanem olyan keretek közé terelik azokat, ahol a személyeskedést felválthatják az érvek, a pillanatnyi benyomásokat a közösen elfogadott szempontok, a politikai indulatokat pedig a nyilvános mérlegelés.
Ezért gondolom úgy, hogy most valóban történelmi pillanat előtt állunk. Ritkán adódik lehetőség arra, hogy ne csupán új emberek kerüljenek közjogi tisztségekbe, hanem maga a képviseleti demokrácia is gazdagodjon egy új intézménnyel. Ha ezt a lehetőséget sikerül jól kihasználni, akkor nemcsak a következő köztársasági elnök kiválasztása lesz hitelesebb, hanem a közbizalom is erősödhet.
Ha most tudunk élni ezzel a lehetőséggel, akkor a köztársasági elnök jelölésének ügye valóban egy új demokratikus kultúra, egy új korszak kezdete lehet. Ha nem, akkor előfordulhat, hogy a következő generáció ismét azon töprenghet, vajon miért rendült meg újra a közbizalom a politikában és az intézményrendszerben.