Nem tűnődnék túl sokáig a hatalomból eltávolított államfőről. Aláírta az Alaptörvény tizenhetedik módósítását, ennek egyik pontja volt az ő távozása is. Ezzel a köztársasági elnök megtette a kötelességét, az államfő mehet. Van azonban valami, ami mellett nem mehetek el szó nélkül.
Idestova négy évtizede dokumentálom a magyar közélet megnyilvánulóit, és az a benyomásom, hogy az államfők sosem játszottak jelentős szerepet. Inkább csak protokolláris szereplők voltak, piros-fehér-zöld szalag a kalpagon. Közülük is kilóg Sulyok Tamás, aki akaratlanul is csúcsot állított fel a tevékenységi körömben. A leváltása alkalmából ugyanis tízmondatnyi összeállítást közöltem ama jellemzésekből, amelyek az idén jelentek meg, hangzottal el róla. A válogatást huszonnégy órája tettem föl a fészbukos üzenőfalra, és mindössze huszonnégyen olvasták el. Óránként átlagosan egy-egy érdeklődő. Ilyen érdektelenséggel a Médianapló.blog szerzőjeként most szembesültem először. További lamentálás helyett némi összehasolítás.
A legutóbbi napokban az állást változtató Szijjártó Péter portréját 3640-en kísérték figyelemmel, az újdonsült miniszterelnökét, Magyar Péterét 5425-en, az őt megfegyelmező országgyűlési elnökét, Forsthoffer Ágnesét pedig 8007-en olvasták. E számokhoz aránylik a Sulyok Tamás sorsa iránti érdektelenség. Az a benyomásom, hogy mindkét politikai oldal túllépett rajta. A saját szekértáborában porhintésnek tartják, hogy állítólag már meg is van Magyar Péter jelöltje: Polgár Judit, a világ legjobb női sakkozója. De az ellenzéki nyilvánosságban úgy állnak ki Sulyok Tamás mellett, hogy a nevét alig említik, és gőzerővel tiltakoznak a lehetséges utód ellen. A Sulyoktól megszabadulók pedig azért léptek túl a legutóbbi államfőn, mert minél kevesebbet beszélnek róla, annál több szó jut a nemzeti egység megtestesítőjének kinézett Polgár Juditra.
Ezzel akár be is fejezhetném a bejegyzést. A teljesség kedvéért azonban még felsorolok néhány számot a rendszerváltás utáni államfőket jellemző gondolatokról. Göncz Árpádról a két ciklusában (tíz év alatt) 65 mondat, Mádl Ferencről egyetlen ciklusban 23, Sólyom Lászlóról szintén egyetlen ciklusban 63 mondat. Schmitt Pálról elnöksége húsz hónapjában 159 jellemzés (legtöbb a plágium-úgyről). Áder Jánosról a két ciklusában 90, Novák Katalinról a 21 hónapnyi hivatali idejében 60 mondat (legtöbb a kegyelmi ügyben játszott szerepéről látott napvilágot), Sulyok Tamást a 28 hónapjában 90-en jellemezték.
Legtöbben a vezetéknevével játszadoztak, és a súlytalanságát hangsúlyozták. Politikai pályafutását Ungváry Krisztián történész is értékelte, aki egyébként ott volt a Sulyok-papa nemzetiszocialista múltját feltárók között is. Tegnap ezt írta föl az üzenőfalára az immár csak volt államfőről: „Jelentéktelenségének megőrzésével távozott a hatalomból.”
Tíz mondat Sulyok Tamásról
A Schmitt Pál és Novák Katalin fiaskók után érik az újabb botrány. (Lázár György Amerikában élő mérnök, Újnépszabadság.com, 2024. március 3.)
Szinte fű alatt lépett hivatalba. (Bolgár György műsorvezetől, Klubrádió, 2024. március 5.)
Ő a magyar haza füllentős államfője. (Magyar György ügyvéd, Magyarügyvéd.blog, 2024. március 10.)
Most egy olyan köztársasági elnök tudja leginkább szolgálni Magyarországot, aki stabil és megbízható. (Orbán Viktor miniszterelnök, M1, 2024. március 10.)
Ilyen-olyan jogászból politikus lett. (Pallagi Fenc újságíró, Facebook.com, 2025. január 4.)
Nemsokára megint lesz egy távozó legfőbb, közéleti méltóság, a legkisebb méltóság nélkül, de páratlan apanázzsal. (Tamás Ervin újságíró, Facebook.com, 2025. augusztus 21.)
Sulyok még azt a nímand-szerepet is képtelen betölteni, amire kinevezték. (Hargitai Miklós újságíró, Népszava, 2025. augusztus 28.)
Láthatóan apolitikus és konfliktuskerülő államfő. (Pilhál Tamás újságíró, Magyar Nemzet Online, 2026. május 14.)
Nem is a népszerűtlenség, inkább a súlytalanság jellemezte a távozó elnököt. (Nádor András újságíró, Telex.hu, 2026. július 18.)
Jelentéktelenségének megőrzésével távozott a hatalomból. (Ungváry Krisztián történész, Facebook.com, 2026. július 19.)
A szerző Médianapló-bejegyzése 2026. jálius 20-án.