Ez most egy személyes bejegyzés lesz. Tisztán emlékszem arra, amikor több mint húsz évvel ezelőtt, még egyetemistaként először olvastam arról, hogy az 1990-es köztársaságielnök-jelölés körüli tárgyalások idején Szabad György történész, az MDF egyik alapítója elutasította Antall József felkérését. Döntését visszaemlékezések szerint egyebek mellett azzal indokolta, hogy származása miatt nem tudná megtestesíteni a nemzet egységét „Szent István Magyarországán”.

Ez most egy személyes bejegyzés lesz.

Mély szomorúságot éreztem, amikor erről olvastam. Szabad György erdélyi zsidó polgárcsaládban született, a numerus clausus miatt nem vették fel az egyetemre, később munkaszolgálatra hurcolták. Megrendítő volt arra gondolni, hogy a rendszerváltás Magyarországán, immár köztiszteletben álló történészprofesszorként és MDF-alapítóként is úgy érezhette: zsidó származása továbbra is kizáró ok lehet a legmagasabb közjogi méltóság betöltésénél. Hogy házelnök már lehet, de köztársasági elnök azért még nem. Mintha a Magyar Köztársaság kikiáltása és a demokrácia megszületése után is kevesebb joga lett volna az ország egészét képviselni, mint másoknak. Mintha továbbra is másodrendű állampolgárként tekintett volna önmagára – és ebbe bizonyos értelemben bele is törődött. Szinte biztos vagyok benne, hogy ő nem így fogalmazta meg mindezt saját magának, de a döntésének súlya ettől még ugyanaz marad.

Persze ezek voltak azok az évek, amikor Antall József legfőbb párton belüli ellenfelévé az a Csurka István vált, aki hamarosan politikai erővé szervezte a magyarországi antiszemitizmust. És amikor a végül köztársasági elnökké választott, apai ágon szintén zsidó származású Göncz Árpádot szkinhedek fütyülték ki a Kossuth téren.

Én pedig másfél évtizeddel később, a kétezres évek közepén, éppen a Jobbik és a szélsőjobboldal újabb megerősödése idején kezdtem elmélyedni a rendszerváltás korában újjáéledő antiszemitizmus történetében és szakirodalmában. Nem volt egy vidám felismerés, hogy Magyarország milyen nehezen és milyen lassan képes maga mögött hagyni a huszadik század gyűlöletkeltő ideológiáit.

Szabad György figuráját ekkoriban, a húszas éveim elején számos okból közel éreztem magamhoz, felmenőinek megpróbáltatásai és konzervatív-liberális nézetei miatt egyaránt – mely nézetek politikai képviselete és támogatottsága a későbbi évek során egyre csak csökkent, köszönhetően a közélet polarizációjának és a szélsőjobboldal ideológiai térnyerésének. (Hogy ennek a csúcspontja mi volt, azon lehet vitatkozni – szimbolikus értelemben én mindenképp Csurka teljes kormányzati rehabilitációját és 2024-es szoboravatását tartom annak.)

Mindez azért jutott most eszembe, mert egy a volt miniszterelnök által szellemi iránytűnek nevezett szélsőjobboldali propagandaoldal a köztársasági elnöki jelölésről szóló friss közéleti vitában egy olyan állásfoglalást tett közzé, miszerint Magyarország leendő köztársasági elnökével szemben a legalapvetőbb elvárás az, hogy legyen keresztény. Az Orbán-rezsim más propagandistái és hasznos idiótái ugyanebben a vitában pedig már Soros Györgyöt, Izraelt, megkérdőjelezett lojalitást és „gyarmatosító globalista pénzügyi köröket” emlegettek – miközben 2026-ot írunk, vagyis a holokauszt óta több mint nyolcvan, a rendszerváltás óta pedig harminchat év telt el. Néha sajnos mégis tényleg olyan, mintha körbe-körbe járnánk.

Fogalmam sincs, hogy vajon erre is gondolt-e a zsidóságát nyíltan vállaló Polgár Judit, amikor azt írta, hogy azért nem fogadja el a jelenlegi miniszterelnök és a kormánypárt köztársasági elnöki jelölését, mert nem érzi magában az erőt ahhoz, hogy magára vállalja „egy megosztott nemzet egyesítésének történelmi felelősségét”. Lehetett éppen elég más oka is a visszautasításra, hiszen az egész jelölési folyamat eleve rendkívül furcsán és szerencsétlenül alakult. A végkimenetel szempontjából persze teljesen mindegy, de azért közben mégsem, hogy vajon az ő fejében is hasonló kétségek merültek-e fel, mint a néhai Szabad György esetében.

Hatalmas dolog, hogy az újjáéledő magyar demokráciában máris akadnak komoly és teljesen nyitott végű viták, ráadásul ezek olykor – mint ebben az esetben is – valóban fontos kérdésekről, tisztségekről szólnak. De én azért baromira örülnék neki, ha ezekből a vitákból az 1940-es évek érvei, illetve a totalitarizmus korszakának szellemi örökösei végre-valahára kicsekkolnának.

A szerző Facebook-bejegyzése 2026. július 20-án. / Infovilág

Szabad György (Arad, 1924. augusztus 4. – Budapest, 2015. július 3.) Széchenyi-díjas magyar történész, egyetemi tanár, politikus, 1990 és 1994 között az Országgyűlés elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.
Foglalkozott az önálló államiság történeti kérdéseivel, valamint a parlamentáris kormányzati rendszerre alapozandó jogállamiság és az abszolutista törekvések közötti konfliktusokkal.
Temetése 2015. július 21-én volt.