Pluralizmus nélkül nincs demokrácia. A demokratikusan működő erdélyi magyar közképviseletnek támogatnia kell a sokszínűséget, az eltérő vélemények megnyilvánulását. A politikában is.

Az erdélyi és tágabban a romániai magyarság helyzetének kiemelt figyelmet kell tulajdonítunk, de nem hisszük, hogy a pluralizmust csak etnikai szempontból kell igényelnünk. Az erdélyi magyar közösség jellegzetesen pluralista változatos politikai opciói révén is. Ebben a régióban hagyománya van a baloldaliságnak, a liberalizmusnak, a konzervativizmusnak, de újabban erőteljes a környezetvédelem is, a lakosság egy része pedig ideológiai szempontból semleges vagy határozatlan.

A jelenleg legszélesebb spektrumú közképviseleti szervezet az RMDSZ, első, majd érvényben levő programja nem tesz említést a szövetségen belüli pluralizmusról. A szervezeten belüli erőviszonyok csak a soha nem kodifikált földrajzi régiók közti verseny eredményeit tükrözik. Az RMDSZ egy ideje mind a bel-, mind a külpolitikában egypólusúvá vált, ahol a másképp gondolkodóknak nem maradt hely.

Egy élhető, integratív közélet érdekében pluralista elveinket ki kell nyilvánítanunk, és érvényesítenünk kell. Elsődleges céljaink a következők:

Erdélyközpontúság: független politika mind Budapest, mind Bukarest felé.

A közösségen belüli ideológiai sokszínűség tiszeletbentartása és képviselete.

Nyitás az erdélyi, romániai, európai és nemzetközi haladásorientált pártok és szervezetek felé.

Partneri kapcsolat kialakítása és ápolása a kisebbségi szervezetekkel, beleértve az LGBTQ+közösségeket.

A nők szerepvállalásának és egyenlő részvételének támogatása a társadalmi élet minden területén.

Fellépés mindennemű diszkrimináció ellen.

Együttműködés a roma szervezetekkel.

Felzárkóztatási projektek támogatása.

A környezetvédelem támogatása.

A vegyes házasságban élők bevonása a közösségi életbe.

Közéletünk rehabilitációjához mindezekkel együtt párbeszéden és kölcsönös tiszteleten alapuló közbeszéd kialakítására van szükségünk, mind a médianyilvánosságban, mind a közösségi médiafelületeken és a hétköznapokban. Olyan közbeszédre, amelyik a toleranciát és a másság tiszteletét alapértéknek tekinti, és amelyik elutasít minden szélsőséges megnyilvánulást.