Üdvözlendőnek tartom, hogy az RMDSZ a romák társadalmi integrációjával komolyan foglalkozni akar. A múltbeli tapasztalatok nem voltak mindig pozitívak, de a nyitottság és a jó szándék jelenlétét nem vonom kétségbe.
Röviden azokat a területeket venném számba, ahol van bőven tennivaló. A kulturális és társadalmi különbségeket szervező mechanizmusokat a kortárs antropológiai-szociológiai irodalom három csoportba sorolja, amelyeket nevezhetjük: (1) strukturális adottságoknak, (2) reprezentációknak és (3) találkozásoknak. Ezt a heurisztikus modellt hívnám itt segítségül, hogy áttekintsük miként szerveződik és marad fenn az erdélyi romák kirekesztettsége.
(1) A strukturális adottságok olyan tényezők, amelyek hozzájárulnak a társadalmi rétegződéshez. Ezek elemezhetők osztálykategóriákként, státuspozícióként, vagy hatalmi eszközökhöz való hozzáférésként, de a lényegük ugyanaz: történetileg öröklődő módon határozzák meg az egyének és csoportok vagyoni helyzetét, társadalmi megbecsültségét, vagy hatalmi pozícióját, de ide sorolhatjuk egy csoport demográfiai jellegzeteségeit is. Ebben a vonatkozásban egyértelműen adatolható a roma közösségek hosszú távú gazdasági és társadalmi hátránya, a folyamatos demográfiai növekedése, illetve az erdélyi roma közösségek relatív politikai marginalitása az ország központosított roma integrációs politikájának viszonylatában is.
Sok roma közösség kettős hátrányos helyzetben él, alávetve nemcsak a többségiekhez képest, de a helyi magyar kisebbséghez képest is. A strukturális hátrányok fennmaradása vagy fokozódása mellett nagyon alacsony hatásfokú volt a közpolitikai beavatkozás ezen a területen egész Romániában, mind ezidáig. Ebben a magyarok által is lakott régiók nem kivételek. Ugyanakkor ez a legnagyobb anyagi beruházásokat igénylő terület, és ebben a vonatkozásban nagy kihívásokkal kell szembenézni a központi és helyi közpolitikák vonatkozásában egyaránt. De a beavatkozás itt sem reménytelen, és sok szövetségest lehet itt találni nemzetközi szinten is.
(2) A reprezentációk olyan fogalmak, kulturális kategóriák és besorolások és beszélési gyakorlatok, amelyek egy-egy társadalmi csoport leírására szolgálnak (jól-rosszul), magyarázzák és megérthetővé teszik a kulturális dimenziókban, s egyszersmind el is helyezik a társadalmi világban. A reprezentációk átfonják a köznapi beszéd, a közélet, a média és a politika színtereit.
A romákra vonatkozó erdélyi magyar reprezentációk előítéletekkel és etnikai stigmával terheltek. Bár az utóbbi évtizedben történt elmozdulás az emberjogi beszédmód térnyerése irányába, az országos nyilvánosságban szereplő intellektuális és politikai elit számára a nyíltan dehumanizáló és rasszista beszédfordulatok nyilvános hangoztatása már vállalhatatlanok ma (korábban ez sem volt ritka). Ezt a folyamatot erősíteni, folytatni kell, hiszen a kirekesztő beszéd gyakorlata nem tűnt el, az új diskurzusformák több központból táplálkoznak, és az idegengyűlölő retorika reneszánszát éli a magyar médiatérben, különösen 2015, az ún. „migráns-válság” óta.
Ez a terület legalább annyira fontos, mint az előző, mert egy ilyen közbeszéd a környezetben, a strukturális változások reprezentálása is előítéletes narratív rutinokba záródik.
Az egyik ilyen nagy múltra visszatekintő narratíva az „elrománosodás”, annak a félelemek hangoztatása, hogy több olyan cigánycsoport van, akik inkább a románokhoz fognak asszimilálódni. Ettől eltérő, de nem kevésbé félelemkeltő szándékú az „elcigányosodás” narratívája, amely egy-egy régióban a romák relatív arányváltozását tematizálja. A harmadik, az „elpártolás” narratívája, amely ott jelenik meg, ahol a magyarok és a romák közt egyfajta politikai kötődés létezett, és ez a közelmúltban valami okból leépült, és ha a kötődés egészében ma már nem is áll fenn, a múltbeli szorosabb kapcsolat emléke eleven.
E narratívák és reprezentációk tükrében szemlélve napjaink társadalmi interakcióit, olyan frusztráló következtetéshez vezet, amely azt sugallja, hogy a kimozdulások hatására indult hanyatlásnak egy „régi rend”.
Ez a terület szintén sok beruházást igényel, de itt nem a magas anyagi költségekre kell számítani, hanem elsősorban szellemi, intellektuális erőforrásokra lesz nagy szükség. Az erdélyi magyar szellemi elit itt önmaga korlátaival is szembe kell nézzen.
(3) A találkozások területe az, amelyben a személyes, társas együttlét, együttműködés zajlik. A találkozási rutinok magukba foglalják az üdvözlésformáktól a nyilvános térben való beszélgetés, tiszteletadás, megalázás, és a szimbolikus erőszak gesztusain túl, a reális erőszak fenyegetését is. Jó példa erre, hogy milyen szorosan kapcsolódnak az interakciós rendhez az előző két terület változásai, pl. lakóhelyi (de)szegregáció hatása, vagy a média hatására erősödő kirekesztő beszédmódok térnyerése.
A találkozások sokkal inkább a strukturális változások helyi gyakorlóterei, új rutinok kidolgozásának terepei. Ilyen új helyzetek kialakuláshoz vezet a lakóhelyi szegregáció átalakulása ott, ahol a migrációból hazatérők új házakat építenek, a település központi tereibe költöznek. A migrációból hazatérő fiatalabb generációk viselkedési rutinjai differenciálódnak szüleik, vagy nagyszüleik attitűdjeihez képest.
Egy felvilágosult és céltudatos társadalmi integrációs politikának ezen a három területen egyaránt előre kell lépnie, és törekednie kell a kiegyensúlyozott fejlesztésre mindhárom területen. Csak így lehetünk sikeresek.
