A Magyar Hang cikke.

A paksi erőmű a távolból (Fotó: Magyar Hang/Tompos Ádám)

Ha érteni akarod a garasoskodó oligarchákat, akik csesznek pénzt tolni az elpárolgó NER-médiába, vess egy pillantást a paksi Fideszre. Ami volt, nincs. A paksi önkormányzat négy fideszes képviselője ugyanis bejelentette, hogy függetlenként folytatják a munkát – ezt közös közleményben közölték.

Mint ebből a közleményből kiderül, a négyek hosszasan mérlegeltek, és mivel mindig is arra törekedtek, hogy helyhatósági tevékenységüket ne az országos politikai szempontok, hanem Paks érdekei határozták meg, ezért úgy gondolják, az április 12. után megváltozott politikai környezetben ezt az elvet függetlenként tudják a legjobban képviselni.
Konkrétan pedig a Paks 2 iránti elkötelezettségük miatt szakítottak a Fidesszel, mivel szerintük, ha továbbra is fideszesként állnának ki a bővítés mellett, az automatikusan országos pártpolitikai kontextusba helyezné a megszólalásukat.
No, megérte hosszasan mérlegelni, mert jót találtak ki a paksiak, hát hiszen feláldozták párthűségüket a városért. Dobban a lokálpatrióta szív, dagad az atomvárosi kebel, de azért onnan jobboldalról beszivárog némi savanyú kétely. Mert hát akkor eddig hogyan és mennyire voltak fideszesek a Fidesz színeiben megválasztott képviselők? Mit jelentett számukra mindaz, amit a Fidesz fennen hirdetett, a kereszténység, a konzervativizmus, a Magyarország az első, és a többi, és a többi dörgedelmes eskütétel? Vagy tán csak azért vállalták magukra a Fideszt, mert akkoriban még az tűnt a legkifizetődőbbnek? Sima üzlet volt ez mindennemű morál és elköteleződés nélkül? Már persze állítólag Paks fejlődésének érdekében…
Ismerős, nemde? Április 12-ig az volt az egyik NER-alapvetés, hogy a nemzeti tőkésosztályt akár az intézményesített állami korrupció árán is de azért kell létrehozni, hogy bárminemű nehéz helyzetben így-úgy visszatámogassák a társadalmat – amit a fideszesek a „mezei talpasoktól” Navracsics Tiborig akként fordítottak le: „adjatok vissza a léből, ha már hagytunk titeket szemérmetlenül lopni”. Mire a nemzeti oligarchia kért egy whiskyt és kaján vigyorral az arcán szerterepült a magángépflottáján a világba.