Nézelődő

A fene se gondolta volna, hogy szűk három hónappal a választások után az amúgy politikai letargiába-apátiába süppedt magyar nép ilyen vehemenciával fogja taglalni pro és kontra Sulyok Tamás köztársasági elnök alkalmasságát, közjogi szerepét.

Feszülnek az indulatok a tágabb értelmezési mezőben is, hiszen a jobboldali sajtó kapva kap az alkalmon, és a kiterjesztés gyorsan eljut Magyar Péterig. Itt aztán nincs megállás, de még fékezés sincs. Huth Gergely jósol: Magyar Péter politikai pályafutása „csúfos véget” ér. „Elkezdték a Rákosi-féle ÁVH újjáalapítását” – Németh Balázs fideszes képviselő pontokba szedve reagált Magyar Péter ötvennapos kormányzati összegzőjére. Rétvári Bence alibinek nevezte a kihelyezett  kormányülést a Pride miatt. Szerinte a Tisza táborát csak a Fidesz-gyűlölet tartja egyben.

Ezzel szemben Magyar Péter büszke a Tisza-kormány első ötven napjára, mert ilyen rövid idő alatt már több tucat vállalásukat sikerült teljesíteniük. Az eredmények között sorolta, hogy megállapodtak 6000 milliárd forint uniós forrás hazahozataláról, az infláció évek óta a legalacsonyabb, a forint pedig öt éve nem volt ilyen erős. Hozzátette: jelentősen olcsóbb lett a magyar államadósság finanszírozása, az üzemanyag ára pedig már jóval alacsonyabb, mint a korábbi hatósági ár volt.

Kiemelte, hogy elindították a „Tisztítótűz” műveletet, amelyet a valaha volt legerősebb korrupcióellenes fellépésnek nevezett. Hamarosan feláll a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, emellett elfogadták a miniszterelnöki mandátum nyolc évben történő korlátozását. A kormányfő szerint visszavették a közérdekű alapítványokba kiszervezett ezermilliárdos állami vagyont, jelentősen csökkentették a képviselők, a miniszterelnök és a miniszterek fizetését, valamint legalább 50 milliárd forintot takarítanak meg a képviselői költségkeretek csökkentésével. Azt is közölte, hogy leállították a devizahiteles ügyekben a végrehajtásokat és a kilakoltatásokat.

Magyar Péter szerint megkezdték a NER „legnagyobb bűneinek” feltárását. Folyik a teljes átvilágítás. A miniszterelnök úgy fogalmazott: „Visszatértünk Európába.” Hozzátette, hogy újraindították a Visegrádi Négyek együttműködését, valamint elérték, hogy százezer kárpátaljai magyar visszakapja nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogait. A teljesített vállalások között említette a független és pártatlan közmédia feltételeinek megteremtését, a gyülekezési jog akadálytalan gyakorlásának biztosítását és a gyűlöletkeltő politikai hirdetések betiltását.

Közölte azt is, hogy nyilvánosságra hozták a kegyelmi ügy aktáit, felülvizsgálták a diplomata-útlevelek kiadását, és több milliárd forintos kórházi klímafejlesztési programot indítottak. Mindezek mellett megkezdték a vagyonadó és az iskolakezdési támogatás bevezetésének előkészítését, valamint elindították az ügynökakták nyilvánosságra hozatalának folyamatát.

Április 12-én páratlan dolog történt az ország történetében: a nemzet saját akaratából, külső behatás nékül leváltotta az ország vezető elitjét, ha még korántsem teljes is a leváltottak névsora, s bár a közvélemény-kutatások mást mutatnak, sokan elégedetlenek az elitváltás mélységével. Hogy csendes forradalom volt-e, vagy, sem azt pedig, bízzuk a történelemre.

Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2026. július 2-án.