Nyilván idő kell ahhoz, valószínűleg nem is kevés, hogy a fideszes szavazók máskülönben látványosan fogyatkozó tábora – a Publicus felmérése szerint nagyjából 1 millió szavazót veszített a Fidesz a parlamenti választás óta – feldolgozza az Orbán-rezsim történelmi vereségét. Egyelőre azonban az látszik, hogy a gyászmunka elvégzésében nem remélhetnek segítséget a tévedhetetlennek hitt, vezénylő tábornokként tisztelt volt miniszterelnöktől.

Az interjúból, amit Orbán Viktor a Magyar Nemzetnek adott, sok minden hiányzik, de ami a leginkább: az önreflexió és a szembenézés. Orbán szerint egyedül az volt a gond, hogy nem találta meg a közös hangot a fiatalokkal. Ettől eltekintve kormánya remekül teljesített, mi több, a 2010 utáni időszak „Magyarország elmúlt száz évének legsikeresebb korszaka volt, a magyar polgárosodás legsikeresebb tizenhat éve”.

Orbán számára ez jelenti az elrugaszkodási pontot. Ha valóban így gondolja, akkor ennek az elrugaszkodásnak ugyanúgy csúnya vége lesz, mint a gazdasági repülőrajtnak. Hasra fog esni. Mintha nem akarná megérteni, hogy a részvételi rekordot hozó választáson magyarok milliói mit üzentek: torkig vannak az örökös hazudozással, a háborús uszítással, a népbutító propagandával, a folytonos ellenséggyártással, az orosz és kínai befolyással, az Európai Unió és a fennmaradásáért harcoló Ukrajna elárulásával, a rendeleti kormányzással, a választási szabályok manipulálásával, a kiszámíthatatlan és kudarcos gazdaságpolitikával, a szemérmetlen pénzlenyúlásokkal, a rokonok és haverok példátlan vagyonosodásával, az értelmetlenül elszórt száz- és százmilliárdokkal, a rongyrázással, a mindent eluraló államkapitalizmussal, a maffiamódszerekkel, az eszement központosítással, az egyházak csicskáztatásával, a független intézmények megszállásával, a megfélemlítéssel, a pökhendiséggel és hatalmi arroganciával, a jogfosztással, a kioktatással és kirekesztéssel, azzal, hogy a sikert nálunk nem a tudás, a tehetség és a szorgalom alapozza meg, hanem a párthűség.

Magyarország a Fidesz kormányzása idején nem egyre élhetőbb, hanem egyre élhetetlenebb hellyé vált. A szabadság nem kiteljesedett, hanem fojtogatóan csökkent. Létezik, hogy Orbán Viktor ebből semmit nem érzékelt? Még az is lehet. Különben – ez végképp tragikomikus része az interjúnak – nem aggódna éppen ő, hogy a Tisza-kormány veszélybe sodorja a sajtószabadságot.

Orbán önmagát így jellemzi: „egy fiú vagyok Felcsútról, a Kolozsvári utcából, akkor is, ha miniszterelnök vagyok és akkor is, ha nem”. Kár, hogy ennek a szerénységnek nyomát se láttuk, amikor kormányon volt.

Miközben a szélsőjobboldali választóknak udvarol, ugyanazokat a politikai lózungokat ismételgeti, amelyek használatával jelentős mértékben hozzájárult a Fidesz bukásához: Brüsszel, Soros-hálózat, LMBTQ-lobbi. Egyúttal cáfolja a saját állítását: „nem sértődésre, hanem pontos diagnózisra van szükség, mert rossz diagnózisból csak rossz politika következhet”.

Továbbra is nemzetinek nevezi a Fideszt. Jobb lenne, ha hallgatna Karácsony Gergelyre. A főpolgármester az Élet Menetén beszélt arról, hogy a közbeszédet meg kell szabadítani a gyűlöletkeltése alkalmas szavaktól. Kezdhetjük akár azzal, hogy senki nem minősíti magát „nemzeti oldalnak”. Ugyanis mindnyájan a nemzeti oldalhoz tartozunk.

„Tigrisek vagyunk, nem nyulak” – jelentette ki Orbán Viktor. Pedig azzal, hogy nem vette át parlamenti mandátumát, pontosan nyúl módjára viselkedett. Szégyenszemre elmenekült arról a terepről, ami egy demokráciában a politikai küzdelmek legfontosabb színtere. Talán nem is emlékszik rá, hogy öt évvel ezelőtt azt fejtegette, ha az ellenzék győzne, akkor is országgyűlési képviselő maradna, nem szabadulnak meg tőle, még húsz évre tervez.

A Fidesz szempontjából katasztrofális választási eredmény után előbb a parlamenti frakcióját hagyta cserben, most azok a választói vannak soron, akik valamilyen rejtélyes oknál fogva eddig elhitték neki, hogy a Fidesznek bármi köze lehet a polgári Magyarországhoz.

Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2026. május 20-án.