Orwell világa

Mi sem volt egyszerűbb, mint ellopni a Mona Lisát. A tolvaj, Vincenzo Peruggia (1881–1925) ismerte a járást a Louvre-ban, azelőtt maga is a párizsi múzeum képkeretezője volt. Reggel a személyzeti bejárón ment be a dolgozókkal együtt, munkaköpenyben, észrevétlenül. Hétfőre esett 1911. augusztus 21-e, a kiállítás zárva tartott; látogatók híján az őrök sem figyeltek. Megvárta, amíg egyedül marad a Salon Carréban, kinyitotta a tárlót, leakasztotta a falról Leonardo da Vinci mesterművét – amelyet jobbára csak a műértők ismertek. A hátsó lépcsőn megszabadult a kerettől, és az 53 × 77 centis fatáblára dobta a köpenyét. Azt az ajtót, ahol ki akart jutni az utcára, zárva találta, de szerencséje volt: egy arra járó bádogos segítőkészen kinyitotta neki.

Másnap vették észre, hogy a festmény eltűnt. A rendőrség hajtóvadászatot indított, még a két bohém cimborát, Picassót és Apollinaire-t is bevitték kikérdezni. Szenzáció lett „az évszázad műkincslopása”, értesülésekért cserébe a bulvárlapok pénzt ajánlottak. Szélhámosok meg eszelősök jelentkeztek, hátráltatták az érdemi munkát. A nyomozók pedig hibát hibára halmoztak. A volt múzeumi alkalmazottak listáján eljutottak Peruggiához, kihallgatták, mégsem fogtak gyanút. Ujjlenyomatot nem vettek tőle, pedig egyezett volna a tetthelyen találtakkal. Apró lakását sem kutatták át – vallomását azon az asztalon íratták alá vele, amelyik alatt a képet rejtegette. Bottal ütötték a Gioconda nyomát, és két év múltán beletörődtek a veszteségbe.

Az olasz származású Peruggia önmagát buktatta le. Vonaton Firenzébe csempészte a zsákmányát, ott akarta pénzzé tenni. A műkereskedő, akit megkörnyékezett, elvitte a patinás Uffizi képtár igazgatójához, hogy szaktekintély hitelesítse. Giovanni Poggi döbbenten látta, hogy ez az eredeti – és tüstént hívta a rendőröket. A tettes kiléte csalódást okozott. Entellektüel bűnözőfejedelmet vártak, nem egy ilyen lúzert. A vádlott hazafias szólamokat hajtogatott a bíróságon, dicsekedett, hogy visszaszerezte a Mona Lisát, mert „Napóleon ellopta Itáliából”. Ez tényszerűen nem helytálló, valójában a francia királyi udvar megvásárolta Leonardo élete végén, 1518 körül – de mi már nem csodálkozunk, ha egy tolvaj trikolórral takarózik.

A képet Firenzében és Rómában is bemutatták, mielőtt 1914 januárjában visszaszolgáltatták jogos tulajdonosának, a Louvre-nak. Amikor a régi helyére került, tömegeket vonzott. Olyanok tolongtak a Mona Lisa előtt, akik korábban a létezéséről sem tudtak, most viszont látni akarták „a világ leghíresebb festményét”. Akkortájt, az első világháború előestéjén kezdték így nevezni. Nem azért lopták el, mert világhírű volt, hanem azért lett világhírű, mert ellopták.

Vincenzo Peruggia leülte enyhe büntetését, utána harcolt a háborúban, hadifogoly is volt. A 44. születésnapján szívroham vitte el. Szegény tényleg nem volt egy Arsène Lupin. Mégis ő tette a sejtelmes mosolyú portrét azzá a kultikus műalkotássá, aminek ma ismerjük: kollektív képzeletünkben a tolvaj adott arcot a reneszánsznak.

Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2026. május 20-án.