Sok mindenen túlvagyunk már, így a magyar ember csak vállat von egy-egy rossz hírre. „Titkos megfigyelések? Ugyan már, mindig így ment ez…”
Pedig a számok beszédesek. A NER tizenhat éve alatt összesen 18 906 titkos megfigyelést engedélyeztek, míg a szoci kormányok nyolc éve alatt 6040-et. A Fidesz kimaxolta az intim szférákban turkálást: kérelmet az igazságügyi miniszterek 2010 óta mindössze ötven (!) esetben utasítottak el.
A 2021-es Pegasus-botrányt persze ismerjük, tudjuk, hogy a „veszélyes” újságírókat, ügyvédeket és politikusokat is megfigyelték. De a népet ez már akkor sem zavarta, inkább megjutalmazták a Fideszt egy újabb kétharmaddal.
Most sincs meglepődés, kifakadás, mert hozzászoktunk ehhez. A kommunizmus óta belénk ivódott a házmestertempó, azzal az érzéssel együtt, hogy a falnak is füle van. Jobb vigyázni, mit mondunk, kinek mondjuk, és ki hallja. Magyarként kicsit mindannyian csengőfrászban élünk.
Az Orbán-rendszer pedig ezt a sötét örökséget nem meghaladta, hanem továbbvitte.
A traumák gyógyítása helyett azt üzenték nekünk: ilyen az állam, ilyen a politika, ilyen Magyarország. Egyébként megvédenek minket, tehát tűrjük el. Napról napra tolták feljebb az emberek ingerküszöbét, hogy örökké Orbán Viktorhoz meneküljenek a szavazófülkékben.
Klasszikussal élve: de sikerült? Nem, hiszen a végén a Fideszt is elküldtük oda, ahová való.
Érdemes lenne most már ebből tanulni. Lehet félelmekre építeni. Lehet rombolni, ha a hatalom megtartása ezt kívánja. Csakhogy ’89-ben és idén áprilisban is kiderült: ez sem garancia az öröklétre. És mivel ezt már tudjuk, a jövőben uralkodás helyett maradjunk inkább a gyógyításnál. Jót fog tenni mindenkinek így pár száz év után.
Megjelent A Népszava Vélemény rovatában 2026. augusztus 14-én.