Újabb értékes brüsszeli ingatlan megvásárlására készült az Orbán-kormány. A magyar EU-elnökség idején sok milliárdért főhadiszállást vettünk, amelynek tőszomszédságában 7,2 milliárd forintért újabb ingatlan megvásárlására került volna sor. Itt a magyar gasztronómiát népszerűsítő exkluzív éttermet nyitottunk volna.
Az orbáni utasítás szellemében, amely szerint „el kell foglalni Brüsszelt”, a NER boszorkánykonyhájában sokáig elemezhették Brüsszel, sőt Belgium okkupációjának és annexiójának katonai lehetőségeit. Sajnos ez a bátor terv kútba esett, és az alábbiakban részletezett okok miatt a gasztronómiai hódítás mellett döntöttünk.
A legutóbbi EU-s választásokon sem sikerült derék patrióta magyarokkal és a magyar érdekeket maradéktalanul képviselő nem magyarokkal feltölteni az unió parlamentjének széksorait, ezért Orbán Viktor bölcsen elemezve a magyar és a nemzetközi múlt eseményeit új stratégiát alkotott. Jó ideig úgy gondolta, és ezt bátran publikálta is, hogy 1100 éve őseink gazdátlan területre jöttek be, amely akkor senkinek sem kellett, csak nekünk. Bár ez nettó hülyeség volt, néhányan komolyan vették.
Biztos forrásból tudom, hogy sok könyvesbolt vezetője ezen orbáni kinyilatkoztatás után a raktár hátsó fertályába vitette a Zalán futása és a Szózat összes példányát, és egy túlbuzgó lelkületű főnök elrendelte: „Vazze, ma éjfélig benn maradtok, és lefóliáztok mindent Szvatopluktól a pozsonyi csatáig!” Csakhogy ekkor Orbán, jobban megismerve a magyar múlt eseményeit, valamint Szvatopluk és a fehér ló mondavilágát, elhatározta, hogy Brüsszel okkupációját – mivel ez nem lakatlan terület – kereskedelmi-gasztronómiai műveletekkel készíti elő.
Erre biztatta jó barátja, az Újvilág legokosabb embere, a jeles ingatlanügynök és elnök, Donald Trump is. Elmondta Orbánnak, hogy Louisiana és Alaszka hatalmas területeit jó pénzért vásárolták meg a franciáktól meg az oroszoktól, és fényesen bevált az üzlet. Kanadával és Grönlanddal még apróbb gondok vannak, de a venezuelai példából mindenki tanulhat. Orbán bölcsen felmérte a historikus érveket, és a helyzet vizsgálata során a magyar nemzet erejét figyelembe véve egy brüsszeli magyar étterem létrehozása mellett döntött; megfontoltan, mint Clochemerle polgármestere Gabriel Chevallier regényében, aki a főtérre vizeldét építtetett, pedig pártja helyi vezetője a retrográd klerikalizmus teljes kipusztítását javasolta a városkából.
És gondoljuk csak el, ha Brüsszel főterén, a Manneken Pis közvetlen közelében a Grand Place-on (hollandul Grote Markt), amely a világ egyik legszebb tere, mindennap disznóölés lenne, és friss töpörtyűvel, sült hagymás vérrel, véres-májas hurkával, sült kolbásszal meg toroskáposztával kínálnánk a helybélieket meg a turistákat, kinek kellene a brüsszeliek nyomorult fekete kagylója, a sült krumpli meg a majonéz? A hitvány belga sör helyett az Úristen által a Tokaj szőlővesszeire csepegtetett nektárt ihatná mindenki! Sorra zárnának be a környék kínai, maláj, vietnámi és thai éttermei, és a nyúljás pacal meg a kovászos uborka térnyerése után a belga nép felesküdne Orbán Viktorra! Zászlónk gyakran plántálnánk vad belgák sáncára, és a vallonok meg a flamandok jó része elmenekülne, de ez is a mi malmunkra hajtaná a vizet.
A magyarok és a magyar-lelkületűek betelepülése után minden belga ingatlan olcsóbb lenne, érthető okokból. Vlaams Belang, a flamand nacionalisták vezetője tiltakozna a magyar migrációs hullám ellen, de Orbán nyugodtan vághatná a szemébe: hogy itt ki a migráns, azt én mondom meg! És az igazi belgák nagyon jól tudnák, hova álljanak, bár a disznótorból kimaradnának. Sebaj, tudjuk, hogy nem lehet mindenki tökéletes.
Megjekeóólent az Élet és Irodalom LXX. évfolyama 33. számának Páratlan oldalán 2026. augusztus 14.