A szélsőjobboldali Alternatíva Németországért 43,8 százalékkal megnyerte a szász–anhalti tartományi választást, és 39 mandátumot szerzett a 83 fős parlamentben. Az AfD mindössze három képviselővel maradt el az abszolút többségtől. A szavazás ezért már nem tekinthető egy kelet-német tartomány elszigetelt tiltakozásának: megrendítette Friedrich Merz kancellár kormányát, próbára teszi a német pártok szélsőjobbal szembeni „tűzfalát”, és először teremtett reális lehetőséget arra, hogy a náci korszak óta szélsőjobboldali párt vezessen egy német tartományt.
Az eredmény történelmi méretét az arányok mutatják. Az AfD öt évvel korábbi, 23,7 százalékos támogatását csaknem megduplázta. A Merz vezette országos kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió 17,2 százalékra zuhant, és mindössze 15 mandátumot szerzett. A részvétel rekordmagas, 76,5 százalékos volt, vagyis a szélsőjobboldali áttörés nem a választói érdektelenség mellékterméke, hanem tömeges és tudatos politikai állásfoglalás.
Ulrich Siegmund, az AfD harmincöt éves miniszterelnök-jelöltje kormányzási felhatalmazásként értelmezte a győzelmet. A párt önmagában azonban nem tud miniszterelnököt választani, a többi parlamenti párt pedig hivatalosan továbbra is elutasítja az együttműködést vele. A következő hetek kérdése az lesz, hogy ez a „Brandmauer”, a demokratikus pártok tűzfala fennmarad-e, vagy a kormányalakítás kényszere, képviselői átállások, illetve a Sahra Wagenknecht Szövetség eseti támogatása rést üt-e rajta.
A tűzfal már nem kényelmes erkölcsi álláspont
A BSW 5,3 százalékkal öt mandátumot szerzett, és bár formális koalíciót nem ígért az AfD-nek, vezetői bírálták a párt elszigetelését. A két politikai erő több kérdésben, mindenekelőtt Oroszország és Ukrajna ügyében, közel áll egymáshoz. Ha a BSW akár kívülről segítené Siegmund megválasztását, Németország első szélsőjobboldali tartományi kormánya jöhetne létre a második világháború óta.
Az AfD szász–anhalti szervezetét a tartományi alkotmányvédelmi hivatal bizonyítottan szélsőjobboldali szervezetként tartja nyilván. A párt „remigrációról” beszél, amelyet vezetői a külföldiek tömeges eltávolításaként hirdetnek. Merz a Bundestagban úgy fogalmazott, hogy a kifejezés mögött valójában etnikai tisztogatás állna, és emberek millióinak elűzésével járna.
A kancellár arra is figyelmeztetett, hogy az AfD Ukrajnával kapcsolatos politikája Oroszország érdekeit szolgálja. A párt ellenzi a Kijevnek nyújtott támogatás jelentős részét, ugyanakkor a Moszkvával fennálló kapcsolatok helyreállítását és a szankciók feloldását sürgeti. Egy AfD vezette tartomány a külpolitikát közvetlenül nem irányíthatná, de a Bundesraton, a belpolitikai napirenden és a demokratikus intézmények működésén keresztül országos befolyáshoz jutna.
A német gazdasági modell is veszélybe kerülhet
A választási eredmény gazdasági következményeire már nemcsak pártpolitikusok figyelmeztetnek. Joachim Nagel, a Bundesbank elnöke aggodalmát fejezte ki a szélsőjobb előretörése miatt. Szerinte az AfD Európai Unióval és euróval szembeni politikája, a bevándorlás radikális korlátozása és a Moszkvához való közeledés elriaszthatja a külföldi beruházókat, és ronthatja Németország gazdasági helyzetét.
A veszély különösen nagy egy olyan országban, amely egyszerre küzd elöregedéssel, szakemberhiánnyal, drága energiával és a kínai ipar versenyével. Az AfD bevándorlásellenes programja éppen azokat a külföldi munkavállalókat és szakembereket tántoríthatja el, akik nélkül a német ipar, az egészségügy és a szolgáltatások egyre nehezebben működnek. A keleti tartományoknak különösen nagy szükségük van új beruházásokra és képzett munkaerőre, miközben az idegengyűlölő politikai környezet mindkettőt elriaszthatja.
Marcel Fratzscher, a Német Gazdaságkutató Intézet elnöke szerint Németországnak az Agenda 2010 programnál is mélyebb szerkezeti reformokra van szüksége. Arra figyelmeztetett, hogy a változások elmaradása 2029-re abszolút AfD-többséget tehet lehetővé. A párt előretörését ugyanis nem magyarázza önmagában a migráció: a gazdasági bizonytalanság, a megélhetési költségek, az állam lassúsága és a szövetségi kormánnyal szembeni csalódottság egyaránt táplálja.
Merz jobbra fordulása nem állította meg az AfD-t
A választás Friedrich Merz politikai stratégiájának súlyos kudarca. A kancellár azt ígérte, hogy keményebb bevándorlási és rendpárti politikával visszaszorítja az AfD-t. Szász–Anhaltban ennek az ellenkezője történt: a CDU támogatottsága összeomlott, miközben az AfD minden korábbinál erősebb lett. A Le Monde elemzése szerint Merz – Emmanuel Macron francia elnökhöz hasonlóan – a szélsőjobb témáinak és nyelvének részleges átvételével inkább hitelesítette, mintsem gyengítette ellenfelét.
A vereség a Merz vezette CDU és a szociáldemokraták országos koalícióját is megosztja. A CDU egy része alacsonyabb adókat és gyorsabb, keményebb reformokat sürget, az SPD viszont attól tart, hogy a megszorítások és a szociális bizonytalanság tovább növelik a szélsőjobb támogatását. A vita késleltetheti a nyugdíj-, költségvetési és munkaerőpiaci reformokat, vagyis az AfD akkor is béníthatja a szövetségi kormányt, ha Szász–Anhaltban végül nem kerül hatalomra.
A következő tartományi választások rövid időn belül újabb próbát jelentenek. Az AfD országosan már a CDU–CSU közvetlen riválisa, több felmérésben meg is előzi azt. Szász–Anhalt üzenete ezért nem az, hogy a német demokratikus rendszer már összeomlott, hanem az, hogy a régi védőkorlátok többé nem működnek automatikusan. A szélsőjobb kormányra kerülését jelenleg parlamenti matematika akadályozza, nem a társadalmi támogatás hiánya.
A választás után Németországnak két, egymástól elválaszthatatlan feladattal kell szembenéznie: meg kell védenie a demokratikus intézményeket egy alkotmányellenes törekvésekkel vádolt párttól, és választ kell adnia azokra a valós gazdasági és társadalmi félelmekre, amelyek az AfD-t ilyen magasra emelték. Ha bármelyik feladatot elhanyagolja, a mostani tartományi győzelem a következő országos hatalomváltás előjátéka lehet.
